Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Szentpéteri József: Őskori és középkori erődítésnyomok a solti Tételhegyen
SZENTPÉTERI JÓZSEF Mindezek alapján feltételezhető, hogy a Tételhegyen lakók az idők során nem csupán a természetes vízfolyások adta védelmet használták föl, hanem mesterséges csatornákkal, vízzel feltölthető árkokkal is körülvették a környékből a legmagasabb pontján mintegy 17 méterrel kiemelkedő dombhátat. Az erődítmények térinformatikai vizsgálata A felszínen járva a Tételhegyen az az érzése az avatatlan szemlélőnek, hogy nemhogy földvár, de még régészeti lelőhely sincs messze s távol a vidéken. De elegendő egyetlen légi felvételt kézbe vennie ahhoz, hogy megy- győződjön az első benyomás téves voltáról! A lelőhely légi fotósai közül mindmáig a német Otto Braasch 1997 és 2002 között készült felvételei hordozzák a legtöbb információt. (3. kép) A Pécsi Légirégészeti Tékába került fényképek térinformatikai elemzését Szabó Máté foglalta össze.11 (4. kép) Ezen lényegében minden olyan jelenséget figyelembe vett, amely árkokkal, gödrökkel kapcsolatos; de óvatos megközelítéssel nem tért ki az egykori sáncoknak a felszínen alig érzékelhető, szétszántott sávjaira, foltjaira. Ezek vizsgálatba vonását az archív (katonai céllal készült) fotók elemzése tette lehetővé. Ezek közül is egy a Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Tárában őrzött, 1954 júniusában készült fotó a legalkalmasabb az általunk a későbbiek során Templomdombnak elnevezett plató szélein megfigyelhető sánctalp-maradványok részteles vizsgálatára. Ez a fekete-fehér felvétel alkalmas arra, hogy a geofizikai vizsgálatok eredményeivel és egy 2003-as színes légi fotóval egybevetve (7-8. és 9—10. kép) messzemenő következtetéseket vonjunk le a sáncok és a kapuk elhelyezkedésére, szélességére, néhol a szerkezetére vonatkozóan. (11-12. kép) Az őskori erődítések szerkezete A tételhegyi erődítések kialakulása a légi felvételek, a műholdképek, a terepbejárások, valamint a régészeti feltárások (köztük a sánc- és árokátvágások) eredményeinek mérlegelése alapján a következőképpen rekonstruálható: az erődítetlen településen élő népességétől elkülönülő arisztokrácia egy, a hegy északi végén felépített fellegvárba húzódott, amely nem csak a környéktől, de a nagy kiterjedésű halmon elhelyezkedő többi településrésztől is el volt zárva. 11 SZABÓ 2014. Az ovális földvárat körülvevő védelmi sáncok és árkok szerkezetének megismerésére szolgáló kutatásokat So- mogyvári Ágnes vezeti.12 Az eddigi feltárások szerint a középső bronzkori Vatya-kultúra időszakához köthető az az első fázis, amelynek során létrehozták a mintegy 2,4 hektár nagyságú földvárat, amelynek sáncárkát a késő bronzkori umamezős kultúra idején megújították. A (peremen belül számolva) mintegy 88 hektár nagyságú dombot két nagyobb, hosszan ívelő keresztirányú árokkal tagolták. Ezek a sáncokkal övezett széles árkok, amelyekről eddig csupán fúrásokkal és mag- netométerrel tájékozódhattunk (5-6. kép), a dombhát mindkét pereméig futottak. Feltehetően a késő bronzkor végén, a kora vaskor elején13 történhetett másodikfázisként az erődítményrendszer kibővítése, megerősítése: ekkor a teljes dombhát területét széles talpú sáncokkal övezték,14 és a peremeken meghatározott távolságonként (a domb déli és keleti szélén például egymástól mintegy 250 méteren12 SOMOGYVÁRI 2014. 13 Ezen a helyen is hálásan köszönöm Somogyvári Ágnes (Kecskeméti Katona József Múzeum), valamint Szabó Géza (Wosinszky Mór Múzeum, Szekszárd) tanácsait és kritikus megjegyzéseit a tételhegyi őskori erődítések kialakulására és belső időrendjére vonatkozóan. 14 A légi és műhold-felvételeken a környezetüktől elkülönülő világos sávokat több ízben is azonosíthattuk a terepbejárásokon: a helyszíni tapasztalatok arra utalnak, hogy a felszínen megfigyelhető széles, hosszanti sávokat apróra töredezett sárgás-fehér színű réti mészkő és vörös agyag törmelékei alkotják. Ezek adták - amint arról a sáncátvágások alkalmával meggyőződhettünk - a sánc tömegének alapanyagát. Mivel a Tételhegy esetében jelenleg is intenzíven művelt mezőgazdasági területről van szó, ahol a szántás iránya általában és természetszerűleg merőleges az egykor a dombhát peremén húzódó sáncokra, az egykori sánctalpaknál jóval szélesebb sávként jelentkezik a sáncok nyoma a fényképfelvételeken. Az északnyugati dombperemen ezt a jelenséget a csapadékos időjárásból adódó nagyfokú erózió még csak fokozza. Különösen a nagy esőzések után lehet észlelni (erre legutóbb 2014. szeptember 1-3. között volt példa, amikor 36 óra alatt 73 mm csapadék hullott), hogy a domboldalon magának utat kereső vízmosások az eredeti helyéről milyen messzire képesek lemosni az egykor szilárd, fűvel stabilan egyben tartott sánc anyagát. A sánc jellemzően mindig a domb pereme alatt néhány méterrel alacsonyabban volt megépítve - feltehetően abból a célból, hogy a tetején kialakított palánk felett is el lehessen látni. A Tételhegy oldalán elhelyezkedő, vízmosások által odasodort fehér sávokra és „körökre”: SZENTPÉTERI 2010, 72., 2. kép (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Térképtár 41071; 1954. júniusi légi felvétel). 232
