Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Köszöntő
Köszöntő 1985-öt írtunk, amikor egy igazán remek ember, Fazekas István, az ízig-vérig félegyházi múzeumigazgató, az első jászkun konferenciával újból egy irányba terelte sorsunkat. Talán ekkor jött össze első ízben a hazai kunkutatás apraja-nagyja, és először állt elő a magyar régészet egy kizárólag a kun történetet felelevenítő - sajnos rövid időre szabott - kitűnő kiállítással. Az akkor ismert kun emlékanyagot eredetiben vagy másolatban szinte teljességgel felvonultató bemutatót Pálóczi Horváth Andrásnak köszönhettük. Ugyanúgy, ahogy a kiállítás néhány oldalas ismertetőjét is, ami - legalábbis a figyelő hozzáértő számára - már jelezte: nagy dolgok vannak készülőben. A következő tíz esztendő - amint azt Szegedről követhettem munkássága mintegy kiteljesedését jelentette. Ekkor születtek meg első, Szentkirályon nyugvó kömyezetrégészeti és komplex településtörténeti tanulmányai, és két főműve: a több nyelven is megjelent „Besenyők, Kunok, Jászok”, és a magyarországi kunok kutatását máig is legteljesebben összefoglaló a „Hagyományok, kapcsolatok és hatások a kunok régészeti kultúrájában” című monográfiája. E műveivel vált teljessé az a kutatássorozat, amellyel Pálóczi Horváth András gyakorlatilag megteremtette a magyarországi kunok régészeti kutatásának - valóban korszerű — kereteit. Ez, a már közel kétszáz éve létező, ám az óta is csak vajúdó kutatási terület valójában az ő munkája révén nyert „polgárjogot” a magyar régészetben. Ez a megállapítás akkor is igaz, hajói tudjuk, közben másoktól is születtek fontos eredmények a kunok régészeti kutatása terén. Az elmúlt másfél évtizedben a szorosan vett kun régészet mellett az agrártörténeti kutatások, az egyetemi oktatás, a középkori kömyezetrégészet (Visegrád), a tanítványok foglalták le ideje nagy részét. Megtisztelőnek tartom, hogy mindezek mellett vállalta Csengele-könyvem lektorálását, melyben hasznos tanácsokat és szempontokat adott vitatott kérdések megközelítéséhez. A könyvhöz írt előszava pedig - ha lenne helyénvaló kritika - már nem a régészet, inkább a magyar irodalom ügye lenne. Igen, a könyv újra összehozott minket. A pesti bemutató után - többek között Gorzsára emlékezve - még mindnyájan együtt ültünk... családi körben. Kedves András! Még sok születésnapot kívánok, mert a mondással együtt úgy tartom, „a világ legegészségesebb dolga a születésnap. Minél több van belőle egy embernek, annál tovább él.” Isten éltessen! Horváth Ferenc 8
