Bárth János: Két véka féreje (Kecskemét, 2013)
I. Forrásbemutatás és töredékes elemzési kísérlet
detté vált. Következésképp, a kutató jobbára csak ábrándozik arról, hogy egyszer föltárhatja az erdei irtáskaszálók keletkezésének és hajdani birtoklásának útjait, módjait. A székely családi levelesládák dokumentumai között akad néhány, amely a XIX. század első feléből, tehát az irtás közösségi tiltásainak korából származik ugyan, de még életközeiben mutatja az erdőirtó tevékenységet. Ezek a dokumentumok azt sejtetik, hogy a szentgyörgyi és a bánkfalvi havasok világában léteztek olyan közösségi területek, ahol még a XIX. század első felében is lehetőség adódott új magánbirtoklású kaszálók irtására, illetve a meglévő kaszálók bővítésére. Az új legális irtások, orotások föltehetőleg többnyire olyan területeken jöhettek létre, amelyek nem tartoztak a tízesek és az egyházközség szerepű megye birtokai közé, hiszen ezek a szerveződések a XIX. században már védelmezték havasi erdőségeiket az erdőpusztító foglalóktól. Föltételezhető, hogy a két falu nem adta át valamennyi havasát a megyének,24 hanem maradtak kisebb havasi területek a faluközösségek kezelésében is. Talán ezek a kevésbé értékes erdők rejlenek a falu szabad erdeje megnevezés alatt, és talán ezekben a faluközösségi erdőkben lehetett még a XIX. század első felében is a faluközösség engedélyével büntetlenül irtásokat létrehozni. Mivel Szentgyörgy és Bánkfalva XV1II-XIX. századi faluközösségi jegyzőkönyvei, iratai elvesztek vagy ismeretlen helyeken lappanganak, esetleges és valószínűtlen előkerülésükig a fenti feltevések jobbára igazolatlanok maradnak. Ezért különösen megérdemli figyelmünket az a néhány adat, amely a családi levelesládák dokumentumaiban olvasható XIX. századi irtások, orotások születéséről és nem túl régi létezéséről. 1847-ben Erdély Antal örökösen eladta a Szopos sorkán található szántóföldjét, amelyről szinte dicsekedve állította: „ a ’ Falu Szabad Erdejéből tulajdon két kezemmel kőtől, fától, irtottam és foglaltam. ” (70.) A vicinusok felsorolásából látható, hogy az áruba bocsátott szántóföldet más szántóföldek határoltak, amelyek bizonyára szintén irtással keletkeztek, mégpedig belátható időn belül. 1868-ban Gáli Lajos eladott egy ástuti kaszálót, amelyet apjától örökölt, mint „kis darabotska orotásos helyet. ” (79.) 1843-ban egy földcsere során Ambrus Ignác és Ambrus Lázár egy gyürkéi új orotásuktól váltak meg. (88.) Némely irtástulajdonos bizonyára ismeretlen egyedi ok miatt magáénak tartotta az irtáskaszálója mellett húzódó erdő keskeny sávját is. 1832-ben menasági Lőrinc Antal a további irtás lehetőségével adta zálogba szentgyörgyi Kasza Mihálynak 28 esztendőre egerszéki irtott kaszálóját. Az egyező felek kikötötték, hogy a kaszáló majdani kiváltásakor a zálogösszegen kívül a további orotás becsült értékét is meg kell fizetnie a zálogba adónak vagy örököseinek. (47.) 1854-ben bánkfalvi Bákai András örökösen eladott testvérének, Bákai Gábornak egy „Egettvészebéli széna fű helyet orotásostol, erdőstől. ” (71.) 24 Vö.: BÁRTH János 2007. 191., BÁRTH János 2012. 139-140. 32
