Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)
A fentebb idézett és az itt nem közölt545 546 547 vásári hirdetések tanúsága szerint a XIX. század első felében a csíkszentgyörgyi karácsonyi vásár és a virág sokadalom néven emlegetett tavaszi vásár leginkább öt, néha azonban hat napig is zajosította Szentgyörgy és Bánkfalva életét. Legtöbbször csütörtökön, ritkábban szerdán kezdődött és vasárnap estig tartott a felhajtott állatok vására, a baromvásár. Ennek bezárása után, hétfőn került sor a piactéren a nagy kirakodó vásárra, a sokadalom legfontosabb eseményére, amelyet az írott források Derék vásári4b néven emlegetnek. A sokadalom csúcsnapján, a hétfői nagyvásárban az összegyülekezett alcsíki nép elkölthette a pénzét, (különösen azt a pénzt, amelyet az előző napok baromvásárában állatai eladása révén keresett!), megvehette azokat a kézműves készítményeket és manufaktúrákból, gyárakból származó ipari termékeket, amelyekre szüksége volt. Bolthelyek, boltok, boltosok Szentgyörgy megyéjének piacán, amely a megyés templom szomszédságában terült el, a XVIII. század végén és a XIX. század első felében báloknak nevezett kisebb-nagyobb faépületek sorakoztak. Ezeket a hótokat többnyire örmény kereskedők építették és tartották fenn. A boltépületek néhány négyzetölnyi telkét és vele az árusítás jogát évenkénti árendaösszegért Szentgyörgy megyéjétől bérelték. A környéken és „kereskedelmi körökben” távolabb is ismert adottságnak számított, hogy a szentgyörgyi piac- és vásártartás joga nem Szentgyörgy és Bánkfalva helységek, hanem Szentgyörgy megyéjének birtokában volt. Ezért a szépvízi örmény vagy más kereskedők, ha árusító helyet, boltot szerettek volna szerezni, építeni maguknak a szentgyörgyi piacon, nem Szentgyörgy és Bánkfalva helységek bíráit ostromolták kérésükkel, hanem instanciájukat Szentgyörgy megyéje elöljáróinak adták elő. Természetes dolognak számított számukra, hogy nem a megnevezett két faluval, hanem a két falut integráló megyével kötöttek egyezséget, és árendadíjukat a megye pénztárába fizették. Föltételezhető, hogy a XVIII. század első felében a szentgyörgyi piactéren a „megye engedelméből” már működtettek örmény kereskedők kis árendás boltokat. A megyebírói számadáskönyvben olvasható az alábbi, 1749. évi bevételi tétel: „A botokat bíró örmények annuális taxájából 5 Ft”.541 1790 és 1850 között a megye gyűlése újra és újra tárgyalt bolthely iránti kereskedői kérelmeket. A megye bevételeinek növelése és a piac jelentőségének emelése érdekében az árusítóhely iránti kérelmek általában kedvező elbírálásban részesültek. A boltárendálók nevére azért is érdemes figyelnünk, mert esetenként XX. századi szentgyörgyi-bánkfalvi jeles kereskedőfamíliák ősei húzódnak meg az instanciázók nevei mögött. 545 M. 3. A. 104v„ 105v., M. 3. B. 226. 546 Vő.: SZT. 1975-2009. II. 326. a derék szófc(jelentésével, valamint a derékszék, derékút, derékvíz (II. 332, 333.) címszavakkal. 547 M. 6. 344. 205
