Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Kothencz Kelemen: Szentistváni szindikusok
A szentszék Latinovits Gábor prépost-plébánost bízta meg az események feltárásával. A vizsgálat során kiderült, hogy az egyháztanács és az iskolaszék Sámán Albertet többek között azért tartotta alkalmatlannak az egyházgondnokságra, mert semmi vagyona nem volt a községben. A plébános hangot adott annak is, hogy a község bírája szintén a régi templomgondnok mellett tör lándzsát. Latinovits prépost-plébános javaslata szerint a szentszék utasítsa a plébánost, hogy a már megválasztott tisztségviselő hivatalába történő szabályszerű bevezetését foganatosítsa.14 A szentszék nem részletezte, hogy Sámán Albert miért alkalmatlan az egyházgondnokságra, mindössze arra hivatkozott, hogy nincs vagyona Szentistvánon és a faluból távozni szándékozik.15 Ezt követően a sértett felek, Sándor Illés plébános és Sámán Albert erkölcsi bizonyítvány kiállítását kérték a politikai vezetéstől. A község által kiadott dokumentumból megtudjuk, hogy Sámán Albert 1849 óta tevékenykedett a szindikusi pályán: „...szolgálatát telyes szorgalommal, - a hívek közmegelégedésére - híven és kitűnő ügyességgel, az egyházi rend pontos és ájtatos betartásával telyesítette a mai napig is. Folyton Sztistvánon lakott és lakik is, tény azonban hogy házát eladta, de közvetlenül Sz[ent] tistván úgy nevezett Szőllő soron a sztistváni házaknak átellenében a bajai területen egy házat vett - ezen kívül van nekie Sz[ent]tistvánon egy szőlleje is. Atalyában erkölcsössen és becsületessen viselte magát, soha ellene hivatalunkal panasz nem támasztatott.”16 Sándor plébános a kiállított papírokat 1873. április 11-én elküldte a püspöknek. Panaszos hangvételű levelében így kesergett: „Én nem bánom ha ő [Sámán Albert] nem marad is Sindikus de híveim botrányára, s’ tekintélyem megsemmisítésére, ellenségeim köréből, egy alamuszi embert el nem válalok, kész vagyok minden kigondolható kínokat szenvedni, koldus botot kezembe venni, mint illy botrányosan megaláztatni egy kis gonoszok társasága által, nem nyugszok míg őket meg nem semmisítem, ők törvénytelenül vannak öszveszedve, törvényessen szétkergettetem, bitorlók lévén papfalók, végzéseik sem érvényesek hanem bitorlás.” A helyi pap végső elkeseredésében levele zárásaként olyan javaslatot tett, hogy egy harmadik személyt válasszon meg az egyházközség szindikusnak.17 A levelezésből látható, hogy a makacs plébános semmi áron nem tudott azonosulni a kialakult helyzettel. Húzta-halasztotta a megválasztott tisztségviselő beiktatását. Az ügy gyakorlatilag vakvágányon futott, ezért az érseki szentszék 1873 júniusában ismételten felszólította a plébánost, hogy az új gondnokot a „szokott módon” iktassa be hivatalába. Meghagyta továbbá a helyi plébánosnak, hogy az intézkedésbe törődjön bele, ellenkező esetben viselje tettei következményeit.18 Mivel változás továbbra sem történt az ügyben, néhány hónap elteltével a szentszék Schuster Konstantin kanonokot bízta meg azzal, hogy a szentistváni plébánián olvassa fel végzését. A kanonok 1873. augusztus 19-én teljesítette a megbízást, és tájékoztatta a híveket arról, hogy se nem Sámán Albertet - aki „nem egészen szentistváni” -, se pedig a helyére megválasztott Miókovics Istvánt ne iktassák be templomgondnokká, hanem válasszanak egy harmadik személyt a tisztség betöltésére.19 14 KFL. 1.1. b. Bajaszentistván 1873/546. 15 KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1873/540. 1873. márc. 20. 16 KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1873/409. 17 KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1873/679. 1873. ápr. 11. 18 KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1873/927. 1873. jún. 5. 19 KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1873/362. 1873. júl. 10.; KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1873/1155. 1873. aug. 20. 79 i i