Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Schőn Mária: A sajbóvasárnaphoz kötődő népszokások a sváb Hajóson
Napokkal vagy hetekkel a sajbóvasárnap előtt a legények hozzáfogtak a korongok elkészítéséhez. A fából kifaragni és esetleg kicifrázni őket időbe tellett. Bár a korongok szépségének nem volt jelentősége, az adatközlők alig is ejtettek szót róla. A pálcákra, botokra, fűzfavesszőkre tűzött kerek tárgyakat a tűznél megizzították, és az égnek hajították. Néha krumpliba vagy krumplikarikába gyufaszálakat vagy kis pálcikákat szurkáltak, amiket meggyújtottak. Ha felhajították a levegőbe, olyan szépet mutatott az éjszakában, mint a mai csillagszórók. A krumplit olyan magasan lehetfődobni, nagy ívet lehet neki csináni. Akkorát lehet dobni, mint a templom. Hat-hét szál gyufát raktunk bele, az összes szálakat meggyújtottuk, és ha egy nagyon picikét leégett, akkor fogtuk és dobtuk. S ulyan nagyon messze ment. Éppolyan, mintha egy csillag menne. (Nebl Ferenc 1921.) A magyar szakirodalom e dobálás szokását nevezi sajbózásnak, aminek Hajóson több neve is van: Schaiblaschla vagy Schaiblawearfa, mindkét szó sajbódobálást, korongdobálást jelent. Amikor farsangi fánkokat hajigáltak a magasba vagy a másik nem képviselői felé, azt fánkdobálásnak (Kiachlaschla) nevezték. Egy 1980-81-ben 95 éves korában meghalt nagymama a Giletschla játékhoz erősen hasonlító játékot írt le, amit azonban nem pacskerrel, hanem egy hosszúkás fadarabbal játszottak, amit a lányok a szoknyák alatt továbbküldték, és a fogónak meg kellett fognia. A fadarabot a nagymama rejtélyes módon sajbófának (Schaiblabrittle) nevezte, sőt a játékot magát is korongvetésnek mondta, amit csak az év egy meghatározott szakában és csak kinn a mezőn játszottak. A sok egybeesés alapján valószínűsíthető, hogy sajbóvasárnapi játékról volt szó, a sajbózásnak egy az általánostól eltérő formája. (Gausz Jánosné Beck Mária 1926.) A farsangi fánk szerepe A sajbóvasárnap másik és ma ismertebb elnevezése Hajóson a fánkvasárnap (Kiachlasannteg) azon szokás miatt, hogy faluszerte minden háznál ezen a napon történt a farsangi fánk sütése. A szokást ma is megtartják egyes családok, ha tudatában vannak annak, hogy sajbóvasárnap van. Luschtig ischt dr Fasnidtag, A farsang napja, de vidám, wenn mei Muattr Kiachla bacht. fánkot süt a jó anyám. A farsangi fánk nagy szerepet kapott ezen a vasárnapon. Nemcsak a családi asztalnak volt ünnepi süteménye, hanem egyben fontos kelléke a sajbózásnak, a korongdobálásnak is, mivel nemcsak általában a fiúk udvarias megkínálására szolgált, hanem a kiszemelt fiú vagy lány megdobálására is. A fánkot sütni (Kiachla bacha) szerkezet helyett ezen a napon használták a Schaibla bacha (korongokat sütni) kifejezést is, mivel eleve sajbóknak, korongoknak szánták őket. A fánksütés többnyire az anyákra hárult, hogy feltétlenül mutatósak legyenek. Ebből a fánkból vittek ki a lányok a fiúknak a rétre. A fánkot természetesen nem tartották tűzbe, de esetleg botra tűzve meglendítették és elhajították. Gyakrabban a kerek kelt fánk, mások a csöregefánk szokását ismerték. Ennek a fánknak a neve sajbófánknak vagy korongfánknak fordítható (Schaibakiachla), mely tehát ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a dolgozat elején felsorolt tárgyak. A korongdobálás 68
