Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Schőn Mária: A sajbóvasárnaphoz kötődő népszokások a sváb Hajóson
dek kultúrájának az emléke lappang.” 5Az összegyűjtött hozzávalókból olyan bőséges, gazdagos, zsíros lakomát készítettek, paprikás krumplit és tojásrántottát, amilyet talán odahaza sose fogyasztottak. Fent azt láthattuk, hogy az a csoport a legényekhez ment el élelmet gyűjteni. A maszkások (Vaschleifte) közt általában a megszokott figurák jelentek meg, mint a szilveszteri-újévi vigasságok idején, vagy amikor meglepték a disznótort tartó családokat, de hívatlanul megjelentek a lakodalmi mulatozásokon is. Ősi időktől kezdve minden kultúrában az egyik központi figurája a maszkásoknak a szalmába tekert szalmaember (Strohma) volt, akit táncos medvének (Tanzbäar) vagy egyszerűen csak medvének (Bdar) neveztek.6 Német földön a neve Fasnetbär (farsangi medve). Voltak olyan fonók, ahol több éven át ugyanaz a személy volt a medve. Az 1900 körül születettek közül emlegették a Janecka Tóni bácsit (Janecka Tuni Vettr), aki magamagát kedvenc szerepéről Janecka medvének (Janecka Bdar) nevezte. Nagyon szerette az itókát. Minden mókára kapható volt. A menet elején vezették a medvét, mögöttük haladtak a maszkások, a zenei kíséretet pedig a harmonikás biztosította számukra. A leggyakoribb szokása ezeknek a napoknak a farsangtemetés volt. A farsang eltemetésének háromféle módja volt ismeretes Hajóson háromféle elnevezéssel. Egyes fonósbandák a farsangtól való búcsúvételnek (Abschied neamma van dr Fasned) azt a cselekményt mondták, amikor elégették a farsangot, ill. a távozó telet szimbolizáló szalmabábut. A szalmabábuval a tél démonát égették el.7 Fönt a Kápolnácska utca végén a Gödröknél szalmából csináltak egy madárijesztőt. Mi mindig madárijesztőt (Butzameckalr) mondtunk. Most fogják eltemetni a madárijesztőt. Azután táncra perdültek körülötte. Meggyújtották, majd mikor már égett, akkor vízbe vetették. A farsang után dobták a vízbe. Azt hiszem, hamvazószerdán történt. (Mendier Ferencné 1919.) Az egyik egyszerű módozata a farsangtemetésnek az volt, amikor elrakták a ládába a szórakoztatásra szolgáló hangszert, a muzsikát (Muse, Harmanie). Ezt nevezték a muzsika eltemetésének (d Musi vagraba). Ahol a farsangi fonós társaságot befogadó háziasszony szigorú volt, ott a hangszer húsvét hétfőig nem kerülhetett elő többé a ládából. Néha még ennyi cselekményt se kellett végezni. A farsang eltemetése néha csak annyit jelentett, mint a búcsú eltemetése, hogy túljutottak a farsangon, ezért véget ért az ünneplés. Az asszonyok esetleg játékosan elsiratták a szép farsangi időt: Hát akkor most el kell temetnünk a farsangot, vége van a szép farsangi időszaknak. De ezt is farsangtemetésnek mondták: A farsangot hamvazószerdán temetik el, mert akkor van vége. A legáltalánosabb fogalom, mint látjuk, a farsang eltemetése volt: d Fasnid vagraba, amelyre a hagyományok szerint rendszerint ugyancsak hamvazószerdán került sor. Ez esetben valóban temetési ceremóniát jelenítettek meg, amikor kisebbfajta, 10-15 cm-es pálcákból készült kereszteket, ill. rongyokból készült babákat erre a célra kiásott gödrökbe temettek. A leggyakoribb és legkedveltebb formának egy hosszabb dramatikus játék számított, amikor egy menyasszonynak öltözött asszony, általában azonban egy férfi, aki a farsangot és a búcsúzó telet személyesítette meg, fölfeküdt halottnak egy padra, ahol tréfás temetési ceremóniában részesítették. Például a magyar kártya lapjainak felsorolásával folyt a litánia: Tök alsó! Schealla Andr! A válasz: Alles für uns! Minden az né-5 UJVÁRY Zoltán 1997. 104. 6 BEITL, Richard 1996. 59. 7 FEHRLE, Eugen 1955. 66
