Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Zorn Antal: Újabb adatok és tények az észak-bácskai németek deportálásáról
3. Ukrán Front által megszállt magyarországi és jugoszláviai területen a németek összeszedését 1944. december 28. és 1945. január 5-e között tervezték. Míg a 2. Ukrán Front által elfoglalt (trianoni) magyarországi területen, vagyis a Dunától keletre lévő részeken 1945. január 1. és 10. között kellett volna végrehajtani a munkaképes korú német lakosság fogságba vetését. Az elhurcolásokat a térségben, a szovjetek által megszállt legnyugatibb területeken, a 3. Ukrán Front által elfoglalt jugoszláv (benne a délvidéki magyar) és magyarországi (dél-dunántúli) részeken kezdték, nyilván abból a megfontolásból, hogy később az ettől a területtől keletebbre lévő részeken, már messze a frontvonalak mögött a lakosság, ha hallana is híreket az elhurcolásról, már semmi esélye sem legyen arra, hogy netán elmeneküljön a frontvonalakon át nyugatra az elhurcolások elől. De nemcsak, hogy a legnyugatabbi területeken kezdték a németek összeszedését, hanem az „akció” kezdetét öt nappal előbbre is hozták, hogyha netán ki is szivárgott volna valami az „akcióból”, akkor se legyen esélye a lakosságnak a menekülésre. így végül a 3. Ukrán Front által elfoglalt területeken az elhurcolások 1944. december 22. és január 15. között zajlottak le, Szekszárd, Baja, Pécs központokkal, illetve gyűjtőtáborokkal. A belügyi népbiztos, Lavrentyij Berija 1945. február 22-i jelentésében számolt be az ÁVB 1944. december 16-i határozatának végrehajtásáról a Legfelsőbb Tanács Elnökségének írott levelében. A jelentésben a fentieken kívül kitért arra is, hogy az „akcióban” a helyi hatóságokon kívül 10 443 NKVD-s tiszt és katona, 664 különleges beosztású - többnyire NKGB-s - tiszt és a katonai hírszerzés-kémelhárítás, a SZMERS 800 tagja vett részt. A „mozgósítottak” Szovjetunióba szállítására 103 vasúti szerelvényt, 5 677 vagont vettek igénybe.12 Az áldozatok begyűjtése mellett január 5-e után, a belügyminiszteri rendelet ismeretében a helyi hatóságok igyekeztek menteni azokat, akikre a rendelet nem terjed ki. Egy ilyen dokumentumot olvashatunk alább. Belőle megtudhatjuk, hogy a bácsbokodi Nemzeti Bizottság tagjai mind aláírták. Szépséghibája a bizonyítványnak csak az, hogy 1945. március 19-én kelt. A rajta szereplőket pedig január 27-én vitték el az oroszok. Útközben Kiskunhalas közelében ketten megszöktek, de a többiek már a kijelölt lágerekben voltak ekkor. Közülük 10 fő ott halt meg.13 HÁNY NÉMET NEMZETISÉGŰ SZEMÉLYT HURCOLTAK EL? Országos viszonylatban eltérő adatokkal rendelkezünk. Stark Tamás a História 2006. évi 6. számában azt írta, hogy a civilként elvittek száma kb. 200 000 főt tesz ki. Zielbauer 60 000-65 000 főre becsüli az elhurcoltak számát. Füzes Miklós 55 000- 60 000 körüli létszámot tart reálisnak. A Magyar Katolikus Lexikon „malenkij robot” címszó alatt azt írja, hogy a 2002-ig fellelt adatok alapján 1 862 helységből 101 686 férfit, 29 212 nőt, összesen tehát 130 898 személyt vittek szovjet kényszermunkatáborokba Magyarországról. Ez utóbbi adatsor valódiságában nem kételkedhetünk, hisz ettől átfogóbb vizsgálat országos szinten még nem történt. A Kelet-Közép- és Délkelet-Európát érintő 1944. december 23. és 1945. január 31. között lezajlott deportálások eredményéről az NKVD-s tábornoki trojka - Apollonov, Gorbatyjuk és Szladkjeivics - 1945. február 2-i VCS-vonalon 165 lefolytatott telefonbeszélgetésben számolt be az NKVD vezetőjének. 12 BOGNÁR Zalán 2009. 13 DÖME Ottó 1998. 149-150. 132
