Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)
Kovács Szilvia: A kunok és az 109l-es lebunioni csata
KOVÁCS SZILVIA: A KUNOK ÉS AZ 1091-ES LEBUNIONI CSATA nak valamelyik keleti, esetleg délkeleti átjáróján kelnek át, és valahol Erdély területén, illetve annak keleti szomszédságában a mai Moldva területén kerül sor az összecsapásra. Azonban, mint már volt szó róla, a Duna mellett volt az összecsapás. Ha Pauler véleményét elfogadjuk, akkor valahol Orsova környékén volt ez a második csata."' Ezt a negyedik elméletet erősíti véleményem szerint, hogy a kunok a források alapján egyazon évben nem vezettek nagyobb hadjáratot két irányba. 44 Vagyis sem az 109l-es, sem az 1094-es, sem az 1114-es vagy az 1148-as Bizánc elleni támadás évében az óorosz források nem említenek a Rusz területek ellen önálló kun támadást. És talán újabb bizonyíték arra, hogy ezek a kunok a Bizánci Birodalmat nemrégiben elhagyó nomádok lehettek, illetve, hogy még az Al-Duna környékén tartózkodó kunokkal csapott össze I. (Szent) László, Anna Komnéné azon mondata, hogy 1091 nyarán, mielőtt a császár normann zsoldosait Dalmáciába küldte, értesült arról, hogy a kunok ismét átkeltek a Dunán. Sajnos Anna nem részletezi a kunok újabb invázióját, ugyanis leírása alapján a császár ugyanakkor értesül arról, hogy a dalmáciai Zéta ura, Konstantin Bodin" bizánci területek ellen készül, így 1. Alexios a két veszély közül a második elhárításáról döntött.'"' De az kiderül ebből a részletből, hogy még az Al-Duna vidékén tartózkodhattak a birodalmat elhagyó nomádok. Tehát a második, a bosszút állni kívánó kun sereg is 1091 nyarán csapott össze I. (Szent) László seregével. Összegzésképpen néhány fontos tényezőre szeretném felhívni a figyelmet: Először is elmondható, hogy a kunok első négy megjelenése a Bizánci Birodalomban a besenyőkhöz köthető, ebből az első két alkalommal a besenyők szövetségében, majd a második, az 1087-es események után — amikor is a besenyők kihagyták őket a zsákmányból — a következő két alkalommal azok ellen harcoltak a Balkán-félszigeten. Másodsorban az 9 3 PAULER 1899, 160. 1 4 Ez a Magyar Királyság elleni támadás nem lehetett kisméretű, ha a kunok három részre oszolva portyáztak az ország területén, és a forrásban említett pusztításuk alapján is a vállalkozás nagyarányúságára lehet következtetni. 9 5 L. CIRKOVIC 1995, 1380-1381. 9 6 SEWTER 1982, 262.; REINSCH 1996, 283. 109l-es lebunioni csatában játszott szerepüknek köszönhetően Norwich szerint „messze a legjelentősebb győzelmét aratta a harcmezőn a bizánci sereg II. Basileos óta". 9 7 Uspenskij szerint 10901091 telén a Bizánci Birodalom helyzete az utolsó, 1453-as évéhez hasonlítható, amikor Konstantinápolyt teljesen körülzárták a törökök. 9 8 Ebből a helyzetből 1091-ben a kunoknak köszönhetően győztesen került ki a birodalom. A győzelem hatására a birodalom 1123-ig megszabadult a több mint negyven éve tartó besenyő fenyegetéstől. A lebunioni csata eredményének következtében sikerült tulajdonképpen helyreállítani a besenyők 1036-os támadása után Paristrion fölött a központi hatalom uralmát."" Harmadsorban a Magyar Királyság területe elleni támadás nagy valószínűséggel a lebunioni csatából hazatartó kunok önálló portyájának tekinthető. Ugyanakkor az is fontos, hogy e csata után a kunok és Bizánc szövetségesi viszonya megváltozott. Annak ellenére, hogy forrásaink alapján harcoltak kunok zsoldosként a császári seregben, ettől kezdve ez a nomád nép a Bizánci Birodalmat ugyanolyan már felderített, portyázásra alkalmas területnek tekintette, mint a rusz fejedelemségeket. Végül pedig azt szeretném hangsúlyozni, hogy a kunok a 11. század végén feltehetően csak a Dnyesztertől keletre levő területeken éltek, a folyótól nyugatra eső részt pedig csak ellenőrzésük alatt tartották. Ezt bizonyítja véleményem szerint az a tény is, hogy első két alkalommal a besenyők hívására érkeztek, ugyanis a Dunától északra levő, sőt még a keletebbre fekvő területeken is hosszú ideig éltek 9 7 NORWICH 1997, 27. 9 8 USPENSKIJ 1900, 8. 9 9 MÄDGEARU 1999, 51.; STEPHENSON 2002. 103. A Duna mint a Bizánci Birodalom északi védelmi vonala több fázisban veszítette eljelentőségét. Mivel a császári hatalom all. században már nem tudta megvédeni a paristrioni lakosságot, azok összefogtak a Dunától északra megjelenő nomádokkal, a besenyőkkel, majd 1094-ben a kunokkal. 1091-ben azonban rövid időre helyreállt a császár fennhatósága a terület felett. A 12. században I. Alexios Komnénos leszármazottai komolyabb figyelmet szenteltek ennek a területnek részben a kunok támadásai, részben pedig a Magyar Királysággal való konfliktusaik miatt. Az aldunai bizánci védelmi rendszer az Aszenidák felemelkedésével végleg összeomlott. MÄDGEARU 1999, 41-54. 283
