Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)

Hatházi Gábor: A déli Kiskunság 14-15. századi kincsleletei és azok lehetséges kun vonatkozásai

„KUNKÉ

P" A MAGYARORS

ZÁ

GI KUNOK HAGYATÉKA kelebiai lemezeknél is erről lehet szó: ellenkező esetben a „Pál macsói bán hitvesének karperece" köriratnak nem egy ruhát vagy palástot díszítő veret-páron, hanem a lelet karperecein kellene feltűnnie. A kincsek kronológiai és kulturális rétegeiről Számba véve a fehértói, bodoglári és kelebiai leletek eddigi értelmezésével kapcsolatos legfontosabb kételyeket, vessük tüzetesebb művelődéstörténeti és időrendi vizsgálat alá azok tárgyi anyagát. Mindenek előtt megállapítható, hogy az e kincsekben felhalmozott értékek — kulturális jelleg, stílus és kor tekintetében egyaránt — több rétegre illetve belső csoportra bonthatók. Egyértelmű, hogy gyűjtésük már a 13. század közepén megkezdődött, s több generáció kezén gyarapodott tovább. Az anyag gerincét 14. századi emlékek alkotják, földbe kerülésükre pedig a 14. század vége-15. század első harmada közti időszakban került csak sor. Kincseink mindegyikének magvát, legkorábbi rétegét (13. század középső harmada második fele) egy rendkívül intenzív bizánci kapcsolatokat mutató, valószínűleg orosz, moldvai-havasalföldi, vagy balkáni eredetű ékszercsoport alkotja. Ilyen a bodoglárpusztai filigrános karperectöredék, a kelebiai láncos-csüngős ékszerek és filigrános lemezkarperecek, esetleg a granulációt és filigránt utánzó, poncolt veret. (4. kép 3., 5. kép 1., 3-4.) Előfordulásuk a Kárpát-medence leletanyagában ritka, s úgy tűnik, hogy többnyire meghatározott területekre, esetenként kulturálisan is behatárolható hordozói körre korlátozódik. A 13-15. századi magyar királyság területén a bizánci gyökerű láncos-csüngős fejékszerek (13. kép 1., 5.)'

4 elsősorban az ország déli, a kultúrkörrel határos vidékein tűnnek fel (Erdély déli és középső része, Temes-Krassó vidék), és balkáni vagy moldvai-havasalföldi eredetű népességgel hozhatók összefüggésbe, (pl. Brassai kincs, Oprakercisóra, Ernesztháza, 13. kép 4., 7.)

}

> Érdekes, új 3

4 HATHÁZI 2005, 107-110. és 96-99. kép, 1. tábla. A leletkörről. kultúrtörténeti hátteréről és irodalmáról összefoglalóan: HATHÁZI 2004, 89-90., 143-144.; 2005, 107-110., 166-167. A 13-14. századi bizánci pénzel kísért oprakercisórai leletről: LUKÁCS 1999, csoport kezd körvonalazódni az ország keleti (Szatmár-vidéki) peremterületén is, a tyukodi és nyírmártonfalvai tatárjárás-kori kincsek példányai nyomán. (13. kép 2-3.) Ezek nemrégiben megjelent elemzése jelentős figyelmet szentelt a kelebiai daraboknak, akárcsak az e sorok írójának azokkal kapcsolatban korábban megfogalmazott, s jelen tanulmányban is fenntartott nézeteinek. Az utóbbiak félreértésén/értelmezésén alapuló észrevételeket szemügyre véve nyilvánvaló, hogy figyelmesebb tanulmányozás és gondosabb szövegkezelés esetén kiderülhetett volna: az egyéb tekintetben kitűnő munkát végző Jakab Attila látszólag eltérő álláspontja voltaképpen összecseng felvetéseimmel. 3

6 124-127., Fig. 12-13., a brassai kincsről: HUNGREG (Kiss Etele) 170., Kat. 147-148., a számos szerb és török érmét is tartalmazó, Lazarevics István szerb despota (1389-1427) pénzével záruló ernesztházi kincsről: ZSÁMBÉKY 1983, 115., 124., 21-24. kép. A balkáni és Al-Duna vidéki előfordulásokra (Putna Trnovo, Vraca, Covei, Ölteni, Jidostita, Curtea de Argeç, Gogoçu, Streja) és ábrázolásokra (Hotnica) különösen: D\JMITRIU 2001, 27-28., Taf. 24-25/1., Taf. 33/1-2., Taf. 41/1-5., Taf 88., Taf. 95/10. A kelebiai példányokkal leginkább rokon vonásokat mutató darabok Ölteni (a brassai lelet diadémjához igen hasonló), Jidostita (I. Radu /1377-1383/, I. Dan /1383-86/, Öreg Mircea/1386-1418/ pénzeivel) és Gogoçu (1. Dan /1383-86/, Öreg Mircea /1386-1418/ és Stratzimir /1365—1418/ pénzeivel) kincsegyütteseiből ismertek, melyek elrejtése az 1420-as évek elejére valószínűsíthető. (DUMITR1U 2001, 124., 127-128., 130-131., Taf. 33/1-2., Taf. 41/1-5., Taf. 95/10.). Kiemelendő, hogy ezen — a bizánci láncékszereken belül is határozott horizontot alkotó — darabok szoros párhuzamai már a strejai 13. századi kincsben, valamint az 1241-42-ben földbe került dobricai kincsben (Bánát, ma Szerbia) is jelen vannak (13. kép 7.: DUM1TRIU 2001, 27-28.; COROVICLJUBINKOV1C 1969, 100., Kat. 196.; KOVÁCS 1998, 182. kép), hangsúlyosan aláhúzva, hogy ezen esetekben szintén különbséget lehet, ill. kell tenni az ékességek 13. századi elkészülte, és akár 100-120 évvel későbbi földbe kerülése között. Curtea de Argeç, Covei és — talán — Ernesztháza példányai a divatcikk későbbi generációinak emlékei. DUMITRIU 2001, 117-121., Taf. 24-25/1., Taf. 88., Taf. 112/3. Az oroszországi és ukrajnai párhuzamok beemelése a hazai szakirodalomba Jakab Attila érdeme, egyéb, igen fontos új eredményekkel: JAKAB 2007, 258260. ~'

6 Jakab Attila sajnos szelektíven olvasta és idézte a Kelebián is feltűnő ékszerekre vonatkozó soraimat. JAKAB 2007, 257., 259. „H.G. szerint »kulturális/etnikai szempontból meghatározott körben lelhető 74