Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)

Hatházi Gábor: A déli Kiskunság 14-15. századi kincsleletei és azok lehetséges kun vonatkozásai

I1AT11ÁZ1 G

ABOR: A DÉLI KISKUNSÁG 14-15. SZÁZADI K1NCSLELETE1 ÉS AZOK LEHETSÉGES KUN VONATKOZÁSAI hozzátartozhatott. (6. kép 5.) Maga a csüngő — mint tárgytípus — a templom körüli temetők és egyéb kincsleletek anyagából ítélve nem jellemzője a Kárpát-medence Anjou-kori divatjának. Ugyanakkor a ráerősített „lE"-monogramos plakett jellegzetesen gótikus, 14. századi készítmény. A lelet fennmaradó hányadát biztosabban megítélhető ékességek alkotják. A vésett díszü lemezfejes gyűrűk körirattal övezett, talpas-kereszt vésetű példánya 13. századi, a monogramos darabok a típus, inkább már a 14. század közepétől divatos változatai. (6. kép 2.) Ugyancsak e kései generációhoz sorolódik egy másodlagosan lapos gombbá alakított lemezes gyürűfej. (6. kép 3.) A leletben igen nagy számban (21 darabbal) képviseltetik magukat a jellegzetes gótikus mintakincsű 14. századi — egy öntött darab kivételével (7. kép 1.) — préselt lemezdíszek (7. kép 2-6., 8-9. kép), és az igen változatos formájú-díszítésű gombok nagy szériái (58 darab). (10. kép) A többségében aranyozott ezüsttárgyak összsúlya — az időközben elveszett darabokkal együtt — kb. az 580 g-ot érhette el (a ma is meglévő darabok súlya kb. 575 g). Ebben az esetben is megállapítható az ékszerek több generációs használatát jelző erős kopottság, a hiányok-sérülések, a gyatra, házilagos átalakítások gyakorisága, igen figyelemre méltó az esetenként már teljesen használhatatlan, de „nyersanyagként" megőrzött töredékek (pl. lemezszalag) jelenléte is. A kincslelet településtörténeti környezetének problematikájára térve említhető, hogy a „Kelebia" helynév ugyancsak török eredetű (jelentése 'növény-féle'), szorosabb kun jellege azonban nyitott kérdés. Maga a település 1543-ban tűnik fel először az írott forrásokban, a század második felétől egyre rendszeresebben, esetenként kun pusztaként jelölve. Mindenesetre Kelebiát nyugatról Tompa, északról Kisszállás és Balota, keletről Altokszállás, a középkorban bizonyíthatóan kun települések határolják. Mai ismereteink szerint a kincs előkerülési helyétől 4 kilométernél közelebb középkori régészeti lelőhely (temető vagy településmaradvány) nem található. Ehhez hozzá kell tenni: a terület 60%-a ma erdő, és igen jelentős a feltöretlen legelők aránya is.) Bálint Mariann és Bató Szilvia terepbejárásai során a Darvasi erdőtől 5 kilométerre délnyugatra, a Tompa felé eső „Kolbász-sor, ill. Vasúti-földek" határrészen tudta rögzíteni egy Árpád-kori előzményeken létesült 1416. századi falu helyét. Nem hagyható figyelmen kívül a kincs előkerülési helyétől 4 kilométerre keletre eső, „Atokháza, ill. Ásotthalom-Bilisics erdő" néven ismert Árpád- és középkori lelőhely, ahol Tömörkény István és Móra Ferenc már a 20. század elején kutatásokat folytatott. Horváth Ferenc és Kürty Béla, továbbá Pálóczi Horváth András vizsgálatai nyomán pedig gyanítható, hogy az 1446 és 1580 között több forrásban szereplő Altokszállással azonosítható település határában pogány kun lovas temetkezésekre utaló jelekkel is számolhatunk. (4. térkép)"

1 Kutatóink többsége e figyelmeztető körülményeket mellőzve, a kelebiai kincset — egyik sárkányábrázolásos 14. századi lemez-párjának (9. kép 1.) „ARMELLA CONSORT1S PAULI BANI DE M" körirata alapján,

2" azt „Pál macsói bán hitvesének karperecedként fordítva ill. értelmezve — a 14. század közepén elhunyt Dorozsma nembéli Garai (Kazal) Pál macsói bánhoz, és hitveséhez (Nekcsei Demeter kincstartó leányához, Kós asszonyhoz) köti. Miután a lelet legkésőbbi tárgyainak kora és hosszú használata a földberejtés idejét a 14. század végére, illetve a 14-15. század fordulójára valószínűsíti, tulajdonosként utódaik is felmerülnek.

23 A kelebiai kincs lehetséges tulajdonosainak körvonalazásakor a problémák a fehértói kincsnél taglaltakhoz igen hasonlóak. A földberejtés helye — függetlenül attól, hogy Kelebiát a középkorban a kun szállásterület részének tartjuk-e vagy sem — nem hozható semmilyen összefüggésbe a Garai család (vagy Kós asszony révén a Nekcseiek) részleteiben is jól ismert történetével.

2

4 A jobbára 2

1 A vonatkozó történeti, nyelvészeti és régészeti topográfiai kérdésekre, további irodalommal: HATHÁZI 2005, 104-106., 164-166. 2

2 HATHÁZI 2005, 132., 149. kép, 6. tábla 6-7. 2

3 KŐHEGYI 1972, 208-209.; 1978. 280-289.; ZSÁMBÉKY 1983, 109-110.; H.KOLBA 1985,55.; MM 1987, 373.; LASZLOVSZKY 1991,51-52. 2

4 A Garaiak és — Kós asszony révén — a Nekcseiek történetéről és a macsói bánságról: WF.RTNER 1897, 903-938.; PÓR 1890, 20-43 ; KŐHEGYI 1972,208209.; 1978, 280-289.; ZSÁMBÉKY 1983, 109-110.; FÜGEDI 1986, 237., 243., 261-262., 266-267., 308309., 322., 327., 362.; ENGEL 1987, I. 416^120.; 1996, 1.27-31., 36., 48., 54., 56., 100., 112., 114., 147., 188., 199., 211., 221., 297-298., 315., 338., 349., 361., 393., 400., 447., 474.; 2003, 182-184., to71