Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)
Rosta Szabolcs: Új eredmények a kunok Duna-Tisza közi szállásterületének kutatásában
ROSTA SZABOLCS: ÚJ EREDiMÉNYEK A KUNOK DUNA-TISZA KÖZI SZÁLLÁSTERÜLETÉNEK KUTATÁSÁBAN jedésű település legalább 4/5 része szisztematikusan felmért. A leletanyag alapján egyáltalán nem mutatkozik Árpád-kori előzmény. Fejértó település a 14. században és a 15. század első felében virágzott. A 15. század második felétől a kerámiaanyag teljes hiánya észlelhető. Ez egybecseng az 1473-as forrás által igazolt lecsökkent népességszámmal, mely a régészeti terepbejárások alapján szépen kirajzolódó eredményét mutatná a pestisjárványnak és éhínségnek. Emellett más magyarázata is lehet a Fejértón észlelt jelenségnek, amely alátámasztja Hatházi Gábor véleményét, aki a 15. század középső harmadában történt megrázkódtatáshoz köti a Fehértói kincs és a környékbeli hasonló kincsleletek elrejtését. Az eddigi elképzelésekkel ellentétben úgy tűnik, hogy olyan események történtek ebben az időben, melynek hatásait Fejértó nem is heverte ki már soha többet, lényegében már ekkor megszűnt az élet. Csólyosszállásán jellemzően a 14. században volt élet, a 15. század csak jellegtelen módon fedezhető fel a kerámiaanyagban. A 15. századinál későbbi leletanyag már semmiképpen sincs Csólyosszállása területén, mely megint igazolni látszik a források híradását. Reizner János Csengele-Templomhalmon történt ásatása után a pusztulásért a pestisjárványt okolja, bizonyítékként a tömeges temetkezéseket hozva. Ez kézzelfogható bizonyíték lenne a pestisjárványra, azonban gyanús, hogy csak a fantázia szárnyalásáról volt szó, akárcsak 1880-ban Alsómonostor/Pálmonostor esetében, ahol a tatárjárás pusztításával magyarázták a leomlott tetőszerkezet alatt az odamenekült lakosság összetört csontjainak látványát. 8 8 A Kiskunfélegyháza melletti Felsőgalamboson, ahol Zomokszállását azonosíthatjuk, a bizonyosan jelentkező Árpád-kori anyag mellett zömében inkább késői, 15-16. századi kerámiaanyag mutatkozott. Ennek akár a 15. század végén még beindult újratelepítés is lehet a magyarázata. A Félegyházától északra eső területen fekvő települések esetében a források nem szólnak akár időszakos elnéptelenedésről sem. A FelsőKiskunságban nem valószínű, hogy számottevő 8 8 SZAPPANOS 1981, 114. lett volna a pusztulás a déli területekhez képest. Mivel a Kiskunság északi részeit a török hódítás is csak szakaszosan érintette, nagyobb számban maradtak meg települések, melyeket a defterek adatai mutatnak. Az északi települések nagyobb részén így a 16. század folyamán folytonos élet, a régészeti terepbejárásokkal amúgy is nehezen érzékelhető kevés nyomát is elmosta az esetleges első, 15. századi pusztulási hullámnak. A Török Hódoltság A Kiskunság szinte teljesen elpusztult a 16. században. A folyamat az 1526-os mohácsi csatavesztéssel kezdődött, majd végső pecsétet a 15 éves háború 1595. éve rakott rá. A pusztásodás nem csak egy rövid ideig tartó nagy katasztrófához köthető, mint a tatárjárás során. A folyamat szakaszosan zajlott és végeredményét tekintve teljes volt, mely a mai napig érezteti hatását a Kiskunság településrendszerében. A 16. századi Kiskunság hullámzó pusztásodása hátterében természetesen konkrét események húzódtak meg. Az előző időszakokkal ellentétben a korabeli források segítségével jól nyomon követhető a Kiskunság elnéptelenedése, a történeti források jelentik az elsődleges adatokat. Jelen esetben nem feladat, az ebben az időszakban már jelentős mennyiségű történeti forrásadat szerteágazó ismertetése, inkább a települési rend felbomlásának szakaszosságát próbáljuk meg érzékeltetni. A régészeti terepbejárásokból gyűjtött leletanyag nem alkalmas ezeknek a rövid szakaszoknak a felismerésére, jó eséllyel csak a 16. század folyamán zajló életét lehet megállapítani egy-egy településnek. A vizsgált területen történt régészeti feltárások sem hoztak érdemi előrelépést. A mohácsi csatavesztést követően Szulejmán szultán török csapatai 1526 szeptemberében. Pestről kettéválva vonultak vissza déli irányban. Rommá vált 1526. szeptember 27-28-án Kecskeme, Komika, Palka, Félegyháza is. A mohácsi csatavesztés után átmenetileg szinte az egész Duna-Tisza köze áldozatul esett a török hadaknak, a környéken utóbb hatalmas sivatagot említenek. 1527-ben a török vonulását követő összeírásokban csak a 195
