Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Kovács Endre: Népi táplálkozási szokások a doroszlói sváboknál
Doroszlón a hagyományos sváb lakodalmi szokások eltértek a magyarok „siratós” lakodalmi szokásaitól, s a lakodalmi étrend is különbözött. Az 1940-es évektől megváltoztak a több évszázados hagyományok. Ebédre is hívogatják a vendégeket, ahol baromfi-, sertés- és báránypaprikást tálalnak fel. A vacsorára pedig húsleves, főtt hús paradicsomszósszal, pecsenyék zeller- vagy fejes salátával, dunsztokkal, azaz befőttekkel, különféle italokkal, süteményekkel és tortákkal kínálták a lakodalmas népet. A falu torkos búcsúja Szent Imre herceg napján, november 10-én van, amely egyben vendégváró ünnepi alkalom. Jellegzetes ételei a tömőludak húsából készültek, az emberek erre az alkalomra tartogatták a jól felhizlalt ludakat. Húslevessel, többféle körettel ellátott sültekkel, salátákkal, savanyúságokkal és természetesen italokkal és süteményekkel volt tele az ünnepi asztal. Karácsony böjtjén csak a magyarok fogyasztottak mákos gubát, a sváboknál mákos vagy diós tészta volt szokásban. Újévre disznóhúst volt szokás fogyasztani, mert a disznó befelé túrta a szerencsét a házba. Újév reggelén kocsonyát fogyasztottak, s aznap csak disznóhúst ettek az emberek. Zöldcsütörtökön spenótfőzelék volt tükörtojással a legtöbb sváb háznál, vagy pedig a sült húshoz adták a spenótot. Akik nem szerették a spenótot, azok sült húst ettek hasított burgonyával és fejes salátával, mert akkor mindenképpen valami zöldet volt szokás fogyasztani. A nagyböjtben mellőzték a disznózsírt, helyette vajjal főztek. A doroszlai svábok szóhasználatában a friss vaj neve Buter volt, míg a sült vajat magyar szóval jelölték. A vajat kis véndelybzn tartották. A XX. század elején a vallási előírásokhoz ragaszkodó emberek nagypénteken többnyire csak kenyéren és vízen voltak. A későbbi időszakban már enyhült a böjt szigora: aki tehette, halat főzött, s a halászléhez külön főzték ki a tésztát, majd túrós tésztát ettek második fogásként. Aki nem jutott hozzá halhoz, az tojást főzött és hajába krumplit fogyasztott hozzá. A böjti étkezés jellemzője a húsmentes, zsírtalan, napi egyszeri étkezés volt. Ebédre „halas” paradicsomlevest ettek, vagy pedig olyan „halat” (fehér babot) főztek sóbavízbe, amelyiknek vasvillával verdesték az oldalát - azaz vasvillával verték ki a száraz babot a hüvelyből. Manapság többnyire a halpaprikás (külön kifőtt tésztával) képezi a böjtölést, melynek csak a hal ára vagy az akadozó ellátás szab némi határt. Pünkösd másnapján az ebéd új kacsapaprikás volt, melyet a fiatal állat húsából főzték, új krumplival tálalva. Doroszlón általános közvélekedés volt az, hogy a svábok kevés kenyérrel éltek, azaz szinte minden étekhez inkább főtt krumplit fogyasztottak, melyet néha tréfásan firhangos gombócnak becéztek. Nemzeti eledelük a fele arányban krumplit, fele arányban lisztet tartalmazó sufnudli volt. A doroszlói magyar gyermekek polka ritmusban előadott csúfoló rigmusa is erre utalt: Hopszasza, trallala, Németnek nagy hasa Tele van krumliva A német gőzgépen dolgozó cséplőmunkásokat pedig magyar társaik sufnudli-brigád tréfás névvel illették. Az eltelt, utóbbi kétszáz esztendőben Közép-Bácska sváb közösségeiben is nagy változások mentek végbe. A II. világháború után többségüket kitelepítették, vagyonukat 98
