Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Schő MÁria: Népi egyházi szentelmények a hajósi sváb lakosság körében
A hajósi svábok a virághordás (Waihsängtraga) szokásának kialakulását azzal a Mária-legendával magyarázzák, hogy mikor a Szűz Máriát a halála után keresték a tanítványok, nem találták a sírjában, de a sír csupa virággal volt tele. Hajóson virágcsokrokat kötnek, egyesek szerint kilencféle virágból, mások szerint hetvenhétféléből19. A hervadhatatlan sóvirágnak (Waihsängsträuß) feltétlenül közte kellett lennie. A virágokat egy káposztalevéllel körítették, és kenderrel kötötték össze. Bálint Sándor szerint „az alföldi Hajós csokrát a hívek újholdpénteken készített kenderkóccal szokták átkötni.”20 A csokorban a káposzta volt a kilencedik növény. Olyan magyarázatot fűztek hozzá, hogy amit a szentelésre visznek, abban ehető növény is legyen. A csokrokat a kislányok elvitték a templomba, ahol megszentelték őket. Mise után ezt a szentelményt is elvitték a legközelebbi rokonoknak. Mikor hazaértek a templomból, ebből a kilencféle virágból vetettek az állatok elé. Ugyanígy betegségük esetén is. Ha ember betegedett meg, a nyakába egy kis zacskót akasztottak, benne a kilencféle növényből. A boszorkányok ellen is egy kis zacskóban a szalmazsákba vagy a párna alá tették. Összemorzsolva tettek a sírhant földjébe is, vagy a még nyitott sírba dobtak belőle. Ha kificamodott az ember vagy egy állat lába, a szentelt kenderkóccal (gwiehis tVeark) körbetekerték. Mindezeket a tevékenységeket ttt végezték el. A SZENTELMÉNYEK UTÓÉLETE Ha megtette tisztét a szentelmény, mert az új évben új került a helyébe, vagy a használat közben megfogyatkozott a szépsége, vagy mert elverte az eső stb., akkor tűzbe vetették és elégették. Eldobni tilos volt minden szentelményt. Tűzben elégették. A leverődött barkaszemeket gondosan összegyűjtötték. - Mindent szedjetek szépen össze, bedobjuk a tűzbe. - Nagymama, miért kell elégetni? - Mert ez valami szent dolog. ANAGYBOLDOGASSZONYNAPI CSOKOR (WA1HSÄNG) ADATKÖZLŐK Beck Ignácné 1920, Dinier Józsefné 1928, Fuszenecker Ferenc 1934, Fuszenecker Ferencné 1935, Fuszenecker Ignácné 1921, Heipl Ferencné 1931, Ludl Józsefné 1923, Mendier Ferencné 1919, Mendier Ferencné 1932, Mendier Jánosné 1924, Morvái Antalné 1918, Nádai Ferencné 1914, Oszmayer Józsefné 1914, Scheibl Antalné 1930, Schön Jánosné 1923, Stieber Ferencné 1923, Szeitz Ferencné 1918, Szeitz Jánosné 1928. 19 BEITL, Oswald A. Erik- BEITL, Richard 1996. 361. 2U BÁLINT Sándor 1977. 189. 64