Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Pastyik László: A bácskeresztúri görög katolikus kegyhely (Vodica) keletkezése és élete
vezetői. Harminc évig nincs nyoma a körösi püspöki levéltárban, hogy hivatalos iratok készültek volna a meggyesi „sztudenka” csodáiról. Pedig a nép változatlanul kereste a gyógyulást és a lelki vigaszt a kegyhelyen. A kútágasra akasztott kép fölé kisebb templomocska épült 1856-ban. De ezt megelőzte egy rendkívüli esemény: 1853-ban a falu határát elverte a jég, s ekkor tettek a hívek fogadalmat, hogy a pünkösd harmadik napját is megülik.21 Az első rendkívüli körmenetben az akkori becslések szerint mintegy 14 ezren vettek részt. Az engesztelő ünnepségeket azóta is megtartják. A bácskai és szereémségi ruszin falvakból ilyenkor búcsújáró menetben keresték fel a hívők Keresztúri. Ma a korszerű zarándoklatformák élnek. El kell mondani, hogy volt egy négy évtizedes hiátus is. A zarándoklatokat 1948-ban a kommunista Jugoszláviában sem engedélyezték, mint ahogyan tilos volt az a szovjet tömb országaiban is. A zarándoklás, a keresztúri búcsúkörmenet 1990 pünkösdjén újult fel, s tart a mai napig.22 23 Az említett évben a körmenetben hat latin és görög katolikus szertartású érsek és püspök vett részt. A gyógyulások első jegyzékét az 1850-es évek derekán, Joannes Gvosgyak parochus készítette s küldte el Kőrösre a vladikának. Temesváron, az akkori Szerb Vajdaság székvárosában két bizottság alakult a „sztudenka” ügyének kivizsgálására. A kút vizét alkalmasnak mondták ki a hívők gyógyulására és engedélyezték a kegykápolna felépítését. 1860-ban szentelték fel a most is létező kápolnát. Az engedély Gabriel Schmicziklas körösi püspök adta meg. A Vodiča legelső ikonját 1861-ben helyezték el. Mivel a búcsújáróhelyre katolikusok is jártak, s a községben a kulai plébániának filiáléja volt és van ma is, így 1863-ban a latin szertartású papok is engedélyt kaptak a misézésre.2j A kegykápolna nem mindennap életéről írta 1944-ben Szirmai Endre: „Érdekes szokásuk, hogy pünkösd első napján a füvei beszórt és zöld ágakkal díszített templomban a miséző papok az evangéliumot - állandó harangozás közben - több nyelven, így ruszinul, ószlávul, latinul és magyarul olvassák fel.”24 1941-ben a Sztudenkán megtelepedtek a bazilita szerzetesek.25 1944-45-ben a Keresztúrral szomszédos, de nagy lelki közösségben is élő szentfülöpi, illetve filipovói katolikus németek kényszerből „lógorok”-ba kerültek vagy elhagyták Jugoszláviát. Szentfülöp a vallásosságán kívül arról volt még nevezetes, hogy innen került ki a kalocsai főegyházmegye legtöbb kispapja. Szentfülöpre, a mai nevén Bački Gračacra a második világháború után telepesek kerültek, de a hely a viruló „sztudenka” szelleme őket is megérinthette, mert a kegykápolna gyógyulásokat jegyző könyvében az 1950-es évekből likai származású ortodox vallású asszonyok adatai is szerepelnek.26 A kegyhely csodáiról és a gyógyulásokról szóló jegyzőkönyvek elemzése külön figyelmet és tanulmányt érdemelne. Nem csak azért, mert ruszin, magyar, német, szlovák, valamint szlavóniai és boszniai zarándokokkal történtek meg, hanem azért is, hogy miért ad reményt a gyógyulásban a modern kor emberének egy szentkút vize. Arról is lehetne még értekezni, hogy a XIX. század derekán egyházilag elfogadott görög katolikus kegyhellyel párhuzamosan született töröktopolyai katolikus zarándokhely miért nem kapta meg abban a században a Csanádi püspök engedélyét. A párhuzamos történéseket jól dokumentálja Balog Florianus könyve.27 21 SZIRMAI Endre 1944. 66. 22 ANONIM 1990. 19-20. 23 VARGA, Vladiszlav 2001. 64. 24 SZIRMAI Endre 1944.66. 25 SCHENATISMUS 1942. 215. 26 VARGA, Vladiszlav 2001. 33. 27 BALOGH Florianus 1872. 580-581, 34
