Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

guktól a szamarat és a silány gebéket jobbakkal cserélték ki. Midőn Nagybecskerekre berukkoltak, mindnyájuk alatt csak úgy prüsz­költ és toporzékolt a szebbnél-szebb paripa. Csak fegyverzetük volt még hiányos, mert az a legtöbbnél csupán egy karikásból ál­lott. A kormánybiztos tehát kiegészíté ezt, s ezután a verseci tábor­ba, Damjanichoz, küldé az egész csapatot. Ez november elején történt, mikor a lagerdorfi ütközet volt készülőben. A szerbek ugyanis Lagerdorfnál megnehezítvén a Ver- sec és Fehértemplom közötti összeköttetést, eme pozícióból ki kelle őket szorítani. Damjanich tehát november 9-én a vörössapkások két s a 3-ik honvéd zászlóalj egy századával, félszázad Württem- berg-huszárral és Rózsa Sándor 100 főnyi lovascsapatával a mon­dott hely felé indult. A szerbek, számszerint 1200-an, ágyúzással fogadták a ma­gyar sereget, de ágyúikat Damjanich tüzérsége csakhamar elnémí­totta, heves harc kezdődött kézifegyverrel. A magyarok, élükön a vörössapkásokkal, hősies bátorsággal törtek a helységbe. A szerbek makacs ellenállás után, a soraikba halált és rettegést hozó huszárok és Rózsa-lovasok által körülfog­va, a Karas folyóhoz hátráltak, majd rendetlen futásban menekül­tek. A községet eközben lángba borították, a várdákat lerontották. Ugyané napon Perta és Oresitza végvidéki községeket is el­hamvasztották, mert lakosaik a keresztülvonuló magyar seregre lőttek. A hivatalos Közlöny két jelentést és leírást tett közzé a nov­ember 9-iki ütközetről. Az egyik jelentést Vetter tábornok intézte a honvédelmi bi­zottmányhoz. „Damjanich alezredes - mondja a jelentés - Lagers- dorfot elfoglalta. Két százada a 9-ik honvédzászlóaljnak stb. s a Rózsa-lovasok valának a seregek, melyek e szép győzelmet kivív­ták. Rózsa Sándor fegyvereivel egymaga 12 ellenséget leölt. A Ró­zsa-lovasok portyázás közben az ellenséges szellemű helyekből is csak marhát hajtottak el." (Közi. 758.1.) A másik jelentés, melyet Damaskin István, verseci főszolgabí­ró küldött a kormánybiztoshoz, így adta elő az ütközet részleteit: „Az ellenség zavarbajövén, futásnak indult; azonban a jobbra és balra is kirendelt Rózsa Sándor féle lovascsapat s néhány vásárhe­79

Next

/
Thumbnails
Contents