Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)
Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból
A betyártisztesség látszatát sikeresen megőrizte a szabadság- harcig, mely éppen ezért meg hozta neki a bűnbocsánatot és azt az időszakot, mely életének sötét napjaira egy kis fényt derített. IX. A szabadságharc alatt Az 1848. év utolsó negyedében vagyunk. Windischgrátzet már megbízták, hogy Magyarországot az október 3-iki és 16-iki mani- fesztumok alapján fegyverrel kényszerítse engedelmességre. Másfelől délen a szerb és oláh csapatok, s a temesvári és aradvári katonaság készültek támadásra. A terv az volt, hogy Windischgrätz a Fel-Dunánál nyomul az országba, Jellasich a Dráva felől tör be, a szerb hadak pedig Szeged felé nyomulva támogatnák a bán működését. Október 13-án három szerb csapat indult meg kitűzött célja felé, az egyik Óbecsét, a másik Törökbecsét, a harmadik Nagyki- kindát támadván meg. A magyarok azonban mindhárom helyen megverték a szerbeket, kik ennek folytán visszahúzódtak táboraikba, míg a magyar hadak Nagybecskerek és Versec vidékén összpontosultak. Eközben Windischgrätz meghódoltatván Bécset, hadaival Magyarországot fenyegette; s minthogy a kormány az alvidéki háború gyors befejezését nem reményiette, - hogy onnan még ki is vonhassa és Pozsony felé indíthassa seregeinket: békealkudozásokat kezdett a szerbekkel. De ez a kísérlet, az ellenfél makacssága és túlcsigázott követelései miatt, szintén meghiúsult. Rövid idei fegyverszünet után tehát újra megindult a háború. A bánsági magyar sereg Nagybecskereken, Versecen és Fehér- templomon, a szerbek az alibunári, tomasováci és karlócai táborokban voltak elhelyezve. A magyarok létszáma, ideértve a bácskai hadakat is, mintegy 28.000, a szerbeké 36-40.000 főre rúgott. A bánsági hadak vezére Nagybecskereken Kiss Ernő és Vetter, Versecen Damjanich volt. A kitörőben levő háború kemény feladatot rótt a kisebb számerejű magyar hadakra. Ezért minden lehetőt elkövettek, hogy seregeinket erősítsék. 77
