Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)
Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból
szélén vagy a kertek alatt tartottak a községházának, úgy igyekezvén, hogy ők is ott legyenek, mikor oda társaik megérkeznek. A kürtös bakter18 éppen elfújta a nyolc órát, mikor a községházánál két pandúr egy rabbal jelentkezett. A kirendelt őrök, mintegy négyen-öten, ekkor már vacsora után voltak s kedélyesen kártyáztak ez első szobában. A kisbíró észrevevén a bilincs csörgését, azonnal tudta, hogy rabot hoztak. Fölemelkedett helyéről, hogy azt a belépő fehérzsinóros pandúroktól átvegye. Ezek nagyhetykén ráköszöntötték a jó estét s úgy tettek, mintha a kísérőiratot keresnék. Ezalatt több szűrös ember nyomult be utánuk a szobába. Az őrök hamarjában nem tudták mire vélni a dolgot. Rosszat nem sejtettek, mert hisz a pandúrok is jelen voltak. De csakhamar keservesen kellett csalódniok. A pandúrok és szűrös társaik összenéztek s látván, hogy többségben vannak, megragadták az őröket és a kisbírót, az ellenszegülőkre néhány súlyos csapást mértek, ezután mindnyájukat a földre fektették, egyikük mellettük maradván őrnek. A többiek most a második szobába törtek, hol a pénztár őrizetére kirendelt esküdt feküdt. Ez egyetértett a rablókkal, de azért színleg megkötözték, nehogy gyanúba keveredjék. Ezalatt néhányan felszakították a község pénztárát, míg mások a templom pénzének őrzésére használt vasládát igyekeztek feltörni. A község ládájában ekkor sok pénz volt s a rablók marokkal rakták tarisznyájukba a bankót és húszasokat. Mindez néhány perc alatt történt. A rablók már-már hozzájutottak a templom pénzéhez is, mikor az uccán fokozatosan növekedő zaj keletkezett. A községházából sikerült megszökni egy cselédnek, ki aztán fellármázta a falu népét. A bakter erősen fújta a kürtöt, a nép kitódult az uccára s a bátrabbak nagyobb tömegben a községháza felé siettek. Ezt észrevéve a rablók, lövöldözések között rohantak az uccára. Mindegyiknél volt néhány töltött pisztoly s a készületlen nép rémülten menekült előlük. Csak akkor nyerték vissza bátorságukat, mikor a rablók a községből eltávoztak. 18 Bakter: éjjeli őr. 75