Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

VIII. A zsinóros rablók

Bizonyára volt valami regényes abban az életben, melyet az alföldi lovasbetyárok a 40-es években folytattak.

A lovasember már magában véve is érdekes jelenség, - kivált ha lóra termett nyalka legény ül szilaj paripán. Bámulva nézi az ilyet a gyermek, dobogó szívvel lesi-várja a hajadon, kedvteléssel és gyönyörködve szemléli a komoly férfi is.

De hogy a hatás teljes legyen, ehhez szabad tér, a rónaság végtelensége szükséges. Képzeljük ennek kellős közepére a szilaj lovast, midőn határt nem ismerő gyorsasággal, minden korlát és akadály nélkül szeli át a puszta sík tengerét: s keblünket magasra emeli, vérünket hevesebb lüktetésbe hozza e látomány. A szabadság - a társadalom törvényei által le nem nyűgözött teljes szabadság - képzete idézi elő ezt a hatást, s a puszták fia az, kit eme szabadság birtokosa gyanánt irigyel a röghöz kötött földnépe s a társadalom békóiba szorított nyárspolgár, mint szárnyaszegett gólya messzeröpülő társait.

A lovas betyár is elsősorban, mint a puszták szabad fia jelenik meg képzeletünk előtt. De mindjárt érezzük, hogy ez a szabadság nem tiszta és zavartalan s legkevésbé sem irigylésre méltó. Őt sem korlátozza jobban a tér és idő, mint a puszták más szabad fiát, de ott ólálkodik mögötte az árulkodás, ott jár nyomában az üldözés.

Jaj Istenem, hová legyek,

Ha egy madártól is félek;

Lovam előtt ha fölrepül,

Bennem a vér meghidegül.

Ez a néhány sor jellemzi leghívebben az üldözött, a bujdosó betyár sorsát. Ki csodálkozhatnék tehát azon, hogy a regényes képzelődésre hajlandó nép rokonszenvvel környezte, sok esetben valódi hőssé avatta föl a lovasbetyárt. Hiszen a műveltebb lelkű ember sem zárkózhatik el teljesen ama hatás elől, melyet az reá gyakorol - s kénytelen bevallani, hogy bizonyos plasztikai szépség,

71