Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

években nem becsülte meg eléggé Fehérmegye, hanem a legelső restaurációnál kihagyta tisztviselői sorából.

Ráday hasznára fordította e körülményt s megnyerte Laucsik Mátét a kir. biztosság részére. így azután az 1869. év elején már együtt voltak a főfaktorok, melyekkel a kir. biztos rablóirtó hadjáratát megkezdhette. Hadviselés volt ez a szó valódi értelmében, mert a rablóvilág ekkor már oly hatalomra tett szert, amelyet közönséges eszközökkel legyőzni nem lehetett. Egy nagy fekélyes részt kellett kivágni a társadalom testéből, habár a műtét az ép részeket is fájdalmasan érinti. Ráday gróf érdeme, hogy az operáció aránylag rövid idő alatt s aránylag kevés sérelmemmel végbement.

Azok a vészkiáltások, melyekkel akkor az országot felverték, a leghajmeresztőbb kínzásokat regélvén a szegedi várban történt vallatásokról, nagyrészt alaptalanok s részben tendenciózusak voltak. Hogy a vérengző gonosztevők vallomásait nem a modern bűnvádi eljárás szabályai szerint vették ki: ez kétségtelen; de hogy a siker kulcsa nem a kínvallatás, nem az erőszakoskodás volt: erről személyes tapasztalataim vannak. Hiszen a szegedi várban rövid három év alatt 2000-nél több ember volt letartóztatva s ezeknek legalább 90 százaléka töredelmes beismeréssel lépett a bíróság elé.

Vajon lehetséges-e, hogy eme beismerések kínvallatás eredményei voltak? Avagy nem természetes-e, hogy ez esetben a vádlottak visszavonták volna vallomásaikat a végtárgyaláson, ami pedig még akkor is csak kivételesen történt meg, mikor a kir. biztosság kivonult a szegedi várból s a bíróság egyedül folytatta működését.

De hát mi idézte elő ezt a nagy töredelmességet, annyi gonosz ember látszólagos bűnbánatát, ha nem a kínvallás? Ezt csak azt értheti meg, ki a szegedi vár titkait közelebbről ismeri. Kissé bele kell tehát pillantanunk ebbe a misztériumba.

Előbb a z óiba n Iá ssuk, hogy minő volt húsz évvel ez dőtt a szegedi vár. A Tisza partján egy négyzet területet foglalt el, mely mintegy öt ölnyi magas bástyákkal volt körülvéve. A Tisza felöli rész attól a helytől, hol ma az új híd áll, fölfelé a meghagyott bástyarészig terjedt. Az északi rész a felső városra, a nyugati a városháztérre, a déli a palánk felé nézett. Sáncok már nem voltak a vár körül, sőt a déli részen egy sétaút vonult el a bástyafal mellett. Itt

49