Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

zsákmánya tárgyául. E célból a legvakmerőbb merényleteket vitte véghez. Március 16-án éjjel a szegedi pályaudvarban, a Budapestről érkezett vonat közvetlen közelében rabolták ki a postát. Ez a pá­lyaudvar egy magas töltésen fekszik s a postakocsi az indóház7 mögött, nem messze a töltés meredek partjától várta a vonatot. Mikor ez 12 óra tájban megérkezett, s a postakocsis átvette s a kariol8 hátulsó részébe akarta helyezni a pénzeszsákot: ebben a percben a töltés mögül villámgyorsan ugortak elő a rablók, megra­gadták a kocsist és a pénzeszsákot, s az utóbbi helyett amazt dug­ták a kariolba, hirtelen rácsapták az ajtót s azután éppoly gyorsan tűntek el, mint ahogy megjelentek. A postakocsi csak néhány lé­pésnyire állott a vonattól, melyről épp akkor szálltak le az utasok, a poggyászkocsiból pedig vasúti szolgák rakták ki a ládákat és csomagokat; de azért sem a vasúti személyzet, sem az utasok nem vették észre a merényletet s csupán a postakocsis dörömbölése vonta magára később a figyelmet. Mire szűk ketrecéből kiszabadí­tották, a rablók már hegyen-völgyön túl voltak a 14.720 forintot tartalmazó pénzeszsákkal. Néhány nap múlva a Boszorkány-szigeten találták meg a ki­bontott leveleket. Június 13-án este a postavagonra ugrott föl két rabló, mikor a vonat Kisteleken a pályaudvarból kirobogott. Az egyik egy vasúti szolgától kapott kulccsal kinyitotta az ajtót s forgópisztollyal a megrémült hivatalnokra lőtt. Társa eközben leesett a vonatról, de ő behatolt a postakupéba s késsel támadta meg a postatisztet, kit a lövés nem talált. Ez szerencsére elég erős volt arra, hogy kiszaba­duljon a rabló körmei közül s leugorjék a vonatról. Vészkiáltásaira a vonat megállt, a rabló pedig ezalatt az éj sötétjében megugrott. Október 23-án meg Szeged város kellő közepén támadták meg a rablók a postakocsit. Éjféltájban, mikor a pesti vonat megér­kezett, a Szentháromság ucca végén egy vízvezetéki kút mellett helyezkedtek el, s mikor a postakocsi odaért, egyikük a lovak kan­tárát ragadta meg, a többiek pedig oldalt és hátulról rohantak a 7 Indóház: a vasútállomás központi épülete. 8 Kariol: szállító kocsi.

Next

/
Thumbnails
Contents