Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

mentek Muzslaival egy este Bodrihoz, ki jóismerősük volt. Előbb megvacsoráltak együtt, azután megkötözték az apa és fia kezeit, letérdeltették őket egymás mellé, elmondatták velük az utolsó imádságot, s midőn ez megtörtént, hurkot vetettek nyakukra. Ezután a két áldozatot egy homokbucka alá egymás mellé temették, fejjel és lábban ellenkező irányban.

Mikor a jegyzőkönyv elkészült, Laucsik levette a máslit Baj- dor nyakáról. De ezzel nem érte be. Néhány nap múlva már a bugaci pusztán volt, hogy Bodri Péter és fia jeltelen sírját föltalálják. Csak olyan ember találhatta ezt meg, aki azon a sivatagon nőtt föl s annak minden kis hajlását ismerte. Bajdor János egyenesen oda vezette a vizsgálóbírót. Bodri Péter és fia éppen úgy feküdtek a sírban, amint azt Bajdor előadta. Ez volt annak csalhatatlan bizonyítéka, hogy igazat mondott.

Bajdor János most már szálán eresztette a dolgot, kitárta egész lelkét, s fölfedezte minden bűntettét, melyet valaha elkövetett. S mikor azután ekként meggyónt; olyan megjavultnak és meg- tisztultnak látszott, hogy akárki bátran rábízhatta volna vagyonát vagy életét.

Laucsik arra a bizodalomra érdemesíté, hogy megtette konyhamesternek a cvingerben. Ott forgolódott a szálas és erőtől duzzadó fiatal juhász élesre köszörült konyhakéssel, anélkül, hogy legkisebb veszélytől lehetett volna tartani.

De ennél még nagyobb jelét is adta megbízhatóságának. A cvinger már tele volt a legsúlyosabban terhelt és legelszántabb rablókkal. Köztük volt Rózsa Sándor is, ki még mindig nem vallott. Szökésre valamennyi készen állott, ha erre alkalom kínálkozik. S ennek a veszedelmes társaságnak s velük önmagának megszabadítását egy véletlen Bajdor kezébe játszotta. A börtönőr, kinek a csöb- rözést végeznie kellett volna, egy délután teljesen lerészegedvén az összes kulcsokat Bajdornak adta, hogy az helyette intézkedjék. Néhány száz cimbora sorsának vált most egyszerre urává s ő ezt a hatalmat úgy használta föl, hogy a börtönről-börtönre elvégezte a kulcsos teendőjét, s mikor a legutolsóval is készen volt, magánál tartotta a kulcsokat mindaddig, míg Laucsiknak át nem adhatta.

Ez a keménylelkű gonosztevő még a bűnhődésben is bűneinek teljes vezeklését kereste. A halálbüntetéstől félt, de Laucsik

30