Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Nánási László: Edvi Illés Károly és műve

Végül is a visszaemlékezés Edvi Illés Károly halála után, a fent említett három mű egységbe szerkesztéseként jelent meg a Világ című napilap 1923. április 19 - május 8-i számaiban, 16 folytatásban. Az, hogy kinek a kezdeményezésére és miért ekkor jelent meg a sorozat, nem állapítható meg.

Az ismét az „Emlékeim a szegedi várból" címet viselő írásban megörökítetteket illetően a szerző bevezetőjében rögzítette, hogy a „4V2 évig tartó rablóirtó működés[ben] ... kezdettől végig részt vettem. Tehát személyes tapasztalatból adhatok számot oly részletekről is, amelyeknek nyoma már rég kiveszett a közönség emlékezetéből, a hivatalos iratok között pedig egyáltalán föl nem található. Ez bírt rá arra, hogy e nevezetes működés történetét megírjam".

A 16 fejezetből álló írás lényegesen bővebb a három előzményénél, de ugyanakkor néhány olyan részletet sem tartalmaz, amelyek a korábbi közleményekben megjelentek. Edvi Illés ezt úgy indokolta, hogy „tulajdonképpen a kecskeméti nagy bűnpörön kellett volna kezdenem, de minthogy a Rózsa Sándorral összefüggő események a 40-es évekbe is visszanyúlnak, s a királyi biztos működésének megkezdésénél érnek véget, s minthogy eszerint az ő viselt dolgainak megírása nyújtotta legtágabb keretet, egyszersmind pedig legalkalmasabbnak kínálkozott egy magában is megálló kerek egész alkotására: ezért kezdtem meg éppen e tárggyal a szegedi vár krónikáját". Úgy tűnik, hogy Edvi Illés fontolgatta a folytatást, hiszen kijelentette, hogy a „jelen munka csak egyik részét fogja képezni visszaemlékezéseimnek". Sajnos a további emlékek megörökítésére nem került sor, jelentős forrástól fosztva meg így a korszak megismerhetőségét.

Az „Emlékeim" nagyobbik része a célkitűzésnek megfelelően Rózsa Sándor több évtizedes viselt dolgait ábrázolja, feltűnésétől a bukásáig. Főhősét illetően az őt közvetlenül ismerő Edvi Illés Károly azt a véleményt alkotta, hogy „gonosztettekben kimagasló", de „nem minden erény nélküli embertársunk" volt, akinek „nevét és tetteit ... a magyar költészetnek nem egy remeke örökítette meg". (Rózsa Sándor mítoszának alapját talán a legjobban Nádas- dy Ferenc gróf, birodalmi igazságügyminiszternek 1859-ben az uralkodóhoz intézett kegyelmi előterjesztése összegezte, mely szerint „neve a nép szájában a magyar forradalom óta, ha rosszul ér22