Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

Laucsik kitalálta, hogy mi a baj. Még aznap kicserélte Rózsa Sándor emberét, Halász Podusa Pál hírneves rablót adván melléje, ki aztán mindvégig hűségesen kiszolgálta.

Másnap reggel már odasandított Sándor bácsi Laucsik ablakához s mikor az végre megnyílt, duzzogva odaszólt a nagy inkvi- zítornak:- Adhat már!

Megitta a kupica pálinkát és szó nélkül tovább sétált.

így bánt el Sándor bácsival Laucsik Máté. Az eredmény az lón, hogy a híres rablónak mindig jutott eszébe egy-egy rablás azokból a szép időkből, mikor még ő volt a puszták királya.

így lassankint lehullott a lepel az alföldi rablóvilág titkairól. Amily mértékben ez megtörtént, akként haladt előre a szegedi várban működött aradi királyi törvényszék is az egyes vádlottak elítélésében.

Rózsa Sándorra 1872. évi december 24-én került a sor. Mikor az ítélet kihirdetésének napján a tárgyalási terembe mentem, már ott állt az ajtó előtt, várva, hogy beszólítsák.- Mingyárt a nyakamba vetik a kötelet! - szólt komoran, amint mellette elmentem.

Halálbüntetést indítványoztam reá, tehát hitte, hogy megkapja. Megnyugtattam, hogy nem itt intézik el az ő dolgát, hanem Pesten, hol a nagyurak pártfogolják. Helybenhagyólag intett fejével.

De most az egyszer mind a ketten csalódtunk, mert az elsőbíróság csak életfogytig tartó börtönre ítélte, a halálbüntetést pedig éppen a felsőbíróságok szabták ki reá. A kegyelemnek kellett ismét közbejönni, hogy kikerülje a bitófát. A király 1874. évi november 7-én még egyszer, ezúttal már negyedszer megkegyelmezett a híres zsiványnak, életfogytig tartó börtönre változtatván át büntetését.

A jogerős ítéletet a szamosújvári fegyházban hirdették ki előtte, hová még az 1873. évi tavaszán szállították a szegedi várból. A többieket a magyarországi fegyintézetekben helyezték el, csak őt vitték a bérces Erdélybe, hol a fegyház tele van oláhokkal. Mikor ide megérkezett s észrevette, hogy kívüle senki sem tud magyarul, éktelen káromlásban keresett vigasztalást. Szidta a németet, mert csak az találhatott ki ilyen huncutságot.

127