Wicker Erika: Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában (Kecskemét, 2008.)

III. TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK

zak felének koponyája itt is ÉNy-on, közel 40%-é pedig Ny-on feküdt, a többi sír adata nem ismert. 90 A MONOSTORSZEGI temetőről semmilyen adatom nincs. 391 A két nagy dunántúli temető, DOMBÓVÁR és FONYÓD sírjai egységesen Ny-K-i irányúak voltak, olykor kisebb eltérésekkel ENy ill. DNy felé. 392 A tájolás szempontjából legérdekesebb GYŐRI temető közölt sírjainak csak főirányait ismerjük. Ezek alapján a sírok valamivel több mint fele DNy-EK-i, közel 40%-uk Ny-K-i irányú volt, s e csoportok a térkép alapján egymástól a temető egész területén elkülönülni látszanak. Az ENy-DK-i tájolású sírok száma elenyésző, és mindössze egy sírt ástak D-É irányba. 393 Az ESZTERGOMI temető sírjait is Ny-K-i ill. ÉNy-DK-i irányba ásták. 394 A DOMBÓVÁRI sírok tájolásával kapcsolatos megfigyelések lényegében érvényesek a többi hasonló korú és etnikumú temetőre is: a jellemző Ny-K-i főiránytól „kisebb eltérés mindkét irányban előfor­dult, ebben azonban semmiféle rendszert nem sikerült kimutatnunk. " 395 III.2.2. SÍRFOLTOK, SÍRMÉRETEK A régebbi feltárások dokumentációja - pontos leírások és rajzok hiányában - a sírfoltok alak­ját illetően nem vagy kevéssé használható, s a publikációk sem (GYŐR, MONOSTORSZEG), legfel­jebb igen szűkszavúan tárgyalják e kérdést. 396 A BÜKKSZÁLLÁSI temetőben „különösen érdekes a koporsó nélkül eltemetett sírgödrök (sic! - WE) alakja. A fejnél szélesebb mint a lábnál, és általában a fejnél és lábnál levő sírgödör-szélesség úgy aránylik, mint 5:3-hoz. " 397 A trapéz alakú sírgödör vi­szonylag gyakori a DOMBÓVÁRI temetőben is, ahol emellett, akárcsak FONYÓDON és BÁCS­ALMÁSON, szabályos és szabálytalan téglalap alakú és oválisforma, azaz ívelt oldalú, középen széle­sedő sírfoltok is előfordultak; az utóbbi két temetőből láb felé szélesedő trapézformájú sírok is ismer­tek (2. ábra b-e). 398 A rendelkezésünkre álló kevés adat alapján hasonlóak lehettek a többi temető sír­foltjai is (BÁTMONOSTOR, 399 CSÁVOLY, 400 KATYMÁR, 401 MADARAS 402 ). A sírfoltok alakja és az egyéb jelenségek (sírgödörformák) ill. leletek között semmilyen megfelelést nem tudtam kimutatni. A BÁCSALMÁSI temetődomb homokosabb talajában azonban általában téglalap alakúak, ritkán fej­nél vagy lábnál szélesebb trapézformájúak a foltok, a szabálytalan téglalap vagy oválisforma többnyire a domb hosszanti nyugati lejtőjének igen kötött talajába ásott sírokat jellemzi. A sírfoltok alakja in­390 KOREK József 1994 181., 185-189. j91 Az első ásatási év feltárási „térrajz"-kVi Gubitza a tüs-gyöngyös-kaoris síroktól kb. 40 m-re délkeletre egy ,,rendes teme­tő" négy „soros sír "-ját jelölte; ezek Ny-K irányúak, de kérdéses, hogy a rác-vlah temetőhöz tartoznak-e. 392 A dombóvári „temető minden sírja NY-K-i tájolású volt, ellentétes irányításút egyet sem találtunk. " GAÁL Attila 1982 161. 393 Győr: DNy-ÉK: 32 sír, Ny-K: 22 sír, ÉNy-DK: 3 sír. Az egyetlen D-É-i tájolású sírban lelet nélküli férfi feküdt. Sajnos abban a mindössze két esetben ahol két különböző tájolású sír egymást vágja, csak a térkép alapján nagyon nehéz megállapí­tani, hogy a sírok eltérő irányítása hogyan függ össze a temetkezések korával. A temetőtérképből kiolvashatóan a győri 217. sír (DNy-ÉK, egyéb adatai hiányzanak) korábbi a 219. sírnál (Ad., M., ÉNy-DK, m: 270 cm). Mivel azonban lelet csak az utóbbiban volt (koporsószegek, bronz- és vas párizsikapcsok, vasgombok, csontgomb), a datálás szempontjából ez az adat csak fenntartásokkal használható. MITHAY Sándor 1985 3. kép, 193.; A temető viszonylag nagy bolygatottsága miatt a tájolás szerint elkülönülő csoportok tényleges megléte bizonytalan. 394 LÁZÁR Sarolta 1999 315.; A közölt temetőtérkép alapján - bár a feltárt sírok száma nagyon kevés, - úgy tűnik, hogy a szomszédos sírok iránya általában egyezik. U.ott 322. 2. kép 395 GAÁL Attila 1982 161. 396 Csak kevés adatunk van a közelmúltban feltárt esztergomi temetőből is, ahol sírfoltot vagy annak részletét a sírok keve­sebb mint felében lehetett megfigyelni. LÁZÁR Sarolta 1999 315.; Ennek oka az lehet, hogy a sírokat foltot nagyon rosszul megőrző homokos talajba ásták. 397 KOREK József 1994 181.; Nem jelzi, hogy a trapéz alakú sírgödrök mennyire általánosak a temetőben. 398 A dombóvári sírfolt-formákhoz ld. GAÁL Attila 1982 6-22., 25-33. képek 399 Az 1., 2. és 3. bátmonostori sírnál jelzi a dokumentáció, hogy „a sír vége kerekített". (Szándékosan kerekített sarkú tégla­lap alakú sírgödör természetesen nincs: a sarkok ívelése a kiásás során automatikusan keletkező forma.) A többinél a sírfolt a térképen téglalap alakú, vonalzóval szerkesztett. Kőhegyi Mihály ásatási dokumentációja, 1960. TIM RA 82-2001 400 A csávolyi sírok közel fele fejnél némileg szélesebb, trapéz alakú. Kőhegyi Mihály ásatási dokumentációja 1987. TIM RA, leltározatlan. 401 Mindössze hat katymári sírfoltról készült rajz, köztük téglalap alakúak, keskenyebb végeiknél íveltek és trapéz formájúak is vannak. WICKER Erika - KŐHEGYI Mihály 2002 VII. tábla 402 A madarasi sírfoltok alakjára vonatkozóan semmilyen információ nincs az ásatási dokumentációban. Kőhegyi Mihály ásatási dokumentációja, 1975. TIM RA, leltározatlan

Next

/
Thumbnails
Contents