Wicker Erika: Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában (Kecskemét, 2008.)
IX. ADATTÁR: KÖZÉP- ÉS KORA ÚJKORI LELŐHELYEK ÉS TELEPÜLÉSEK ÉSZAK-BÁCSKÁBAN
CSATALJA - TEMPLOM-DŰLŐ,THURI TANYA: Település, templom és temető 1937-ben téglatörmelékek és emberi csontok kerültek elő, 1951-ben Szabó György 15-16. századi kerámiát gyűjtött, 1952-ben 15-16. századi gyűrűt találtak. 1408 1952-ben Soós Ágnes végzett leletmentést: A „próbaásatás egy négyszögű épület falait tárta fel. A téglalap alakú alaprajz hossza 7, szélessége 3,60 m, falvastagsága 75-80 cm, nagyjából K-Ny-i irányítású. [...JA feltárással egyidejűleg történt terepbejárás a közelben a felszínen kirajzolódó nagyobb épületet figyelt meg, K-i félkörös lezárással: feltehetően a falu elpusztult középkori templomát. Az ásatás tehát ennek temetőjében épült kisebb kápolnát tárhatott fel. " 1409 „A szelvényben 6 sírt tártunk fel. Melléklete egyiknek sem volt [...] A 2. sír kettős: nő gyermekkel. E sírnak metszete is jól mutatkozott: lekerekített sarkú négyszög, mely a lábak felé keskenyedik. Koporsóra utaló nyom sehol sem volt. A sírok 3 rétegben fordultak elő. " A vizsgálható négy temetkezés közül két váz karcsontjai a test mellett, egy-egyé pedig az ölben ill. párhuzamosan a deréktájon feküdtek. 1410 Megjegyzés: A lelőhely talán Tárnok/Tárnokmonostor=Csatal Kilisze/Szálkilisza (Csatalja?) középkori, a 16. század utolsó harmadában rácok-vlahok lakta(?) faluval azonosítható. A török defterek Csatái Kilisze elnevezése templomdombnak fordítható. CSÁVOLY CSÁVOLY - HADIFÖLDEK, ld. CSÁVOLY - TEMETÖHEGY 31. CSÁVOLY - HATÁR ÚT: Temető „A környezetéből jól kiemelkedő dombon, mely Csávoly és Bácsbokod határán fekszik, tizenegy sír került feltárásra, igen gyér melléklettel (ólomgyöngy, bronztű, gyöngyök). A szabályos sorokban, de lazán fekvő sírok XV-XVI. századiak " 1411 Megjegyzés: A templom nélküli temető talán azoknak a hódoltság kori rácoknak és vlahoknak a temetkezési helye, akik Mátyusháza/Mátiház középkori faluba vagy annak közvetlen közelébe települtek. Arról nincs tudomásunk, hogy a 15. század utolsó harmadában is lakott Csávolyra balkániak költöztek volna. 32. CSÁVOLY - KÍGYÓSÉR: Település Egy 1987. évi terepbejárás Árpád- és középkori település meglétét valószínűsítette. 1412 Megjegyzés: Csávoly középkori, a hódoltság korban is lakott, vagy Temérdekegyháza/Temérdekház középkori, a hódoltság korban rácok-vlahok lakta település része lehet. 33. CSÁVOLY - SZŐKE-DŰLŐ: Település és temető „Árpád-kori temető sírját tártuk fel a szokásos leletanyaggal (S végű hajkarika, gyöngyök, gyűrű, pénz). A halastó K-i partján terül el a település is, amely a középkorban még tovább élt, sőt kiterjedt a halastó Ny-i oldalára is. Itt 150-200 m szélesen és 300-400 m hosszan késő középkori (XV-XVI. sz.i) cserepek hevernek a felszínen. " 141 Megjegyzés: Feltehetően Csávoly középkori, a hódoltság korban is lakott település része lehet. 1408 Szabó György ásatási dokumentációja, 1953. ArchÉrt. 82. 1955 100. 1409 Soós Ágnes és Wenger Sándor ásatási dokumentációja, 1952. ArchÉrt. 81.1954 79. A jelentésben az épület irányát DNy-ÉK tájolással adják meg. Soós Ágnes jelentése 1952 TIM RA 89-2001 1410 Soós Ágnes ásatási dokumentációja, 1952. TIM RA 90-2001 ; WICKER Erika 2006d 14-15. 1411 Kőhegyi Mihály ásatási dokumentációja, 1987. RégFüz. Ser.I. No.41. 1988 78.; Csávolynak és Bácsbokodnak nincs közös határa, közéjük nyugatról Baja, keletről Felsőszentiván területe ékelődik be. 1412 Kőhegyi Mihály terepbejárása, 1987. A helyszínelés jelentése szerepel a TIM RA listáján, de maga a jelentés nem található. 1413 Kőhegyi Mihály és Vicze Magdolna ásatási dokumentációja, 1986. RégFüz. Ser.I. No.40. 1987 77.