Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Kovács Zita: A ferences kincsek kálváriája
30 napfényt visszaverve mintegy óriási világító felületet alkossanak. A támívek boltíves felületéhez igazodva azonban négy-négy míves faragá- sú keretbe feszített, ismeretlen festők által 1774- 1776 között készült szentkép függött. A refektóri- um keleti falán Szent Ferenc, Szent Bonaventura, Solanoi Szent Ferenc és Marchiai Szent Jakab, míg az ebédlő nyugati falán, az ablakok közötti boltíveken helyezték el Sziénai Szent Bernardin, Páduai Szent Antal, Capisztráni Szent János és a Jótanács Anyja 114x76 cm nagyságú vászonra festett olajképeit. Bár mind a nyolc táblaképet ismeretlen festőnek tulajdonítjuk, feltételezhetően a nyugati és a keleti oldal négy-négy szentképét más kéz festette. Az ebédlő berendezését: a képek alatt elhelyezett stallumok, a falak mentén és a terem közepén álló barokk ebédlőasztalok létét (melyek közül sajnálatos módon az 1840-es tűzvész egyet sem hagyott az utókorra) a kolostorok benső fegyelme, áhítat-gyakorlata határozta meg. A kor szerzetesi életét egyértelműen a barokk jámborság határozta meg, melyhez megerősítést adnak a refektórium szentképei is. A magyar ferencesség tevékenysége igen változatos képet mutat a XVIII. században. Ezek közül igyekszik kiemelni mindkét festő táblaképén a leghangsúlyosabbakat: az apostoli szegénységet, a gyógyítást, a türelmes áldozatot, az isteni szeretetet, az evangélium hirdetését, az apostoli hit terjesztését, az ima erejét és a vándorprédikálás fontosságát. A legjellemzőbb ezek közül a lelkipásztori munka. Mikor a XVIII. század évtizedeiben ezek száma jelentősen csökkent,14 a testvérek ismét saját templomaik életének elevenebbé tételére fordíthatták figyelmüket. A ferences kolostorok hatósugarában gazdag és sokszínű társulati, egyesületi 14 A török hódoltság megszűntével a bejárandó területek nagysága is csökkent, a rend létszáma nőtt.
