Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Laczkó János
23 múzeumigazgató életében. Boldog vagyok, hogy az enyémben megadatott." 1 A közel három és fél évtized alatt, amelyet muzeológusként különböző posztokon eltöltött, Laczkó János derűs nyugalma, megértő embersége ugyanúgy szerves tartozéka lett múzeumi szervezetünknek, mint lelke mélyében gyökerező szakmai tisztessége, amely hiszem, hogy szeretett családjára éppúgy hatással van, mint munkatársaira. Élete jeles évfordulóján záró gondolatként álljon itt saját vallomása erről a lelki munícióról. „A szobámban van egy Szent László-szobor. Rossz állapotban került hozzám, igyekeztem szépen restaurálni. A lábát magam faragtam. Fáradt pillanataimban leülök vele szemben, és nézzük egymást. Erő árad belőle és harmónia, én pedig hagyom, hogy átjárjon. Persze a napi kötelességeket el kell végezni. Ezt tanultam szüleimtől. De ami ezen túl van, azt védelmezni érdemes. Hiszem, hogy legbelül mindenki romlatlan. Azonban erre a romlatlan belsőre sok rossz dolog rakódik, ha az ember hagyja, hogy az események sodorják. A harmóniához tudatosság is kell." 1 2 Kedves Laczkó János! Szívből kívánom, hogy további életed is harmóniában teljen, önmagaddal, családoddal, munkatársaiddal és a Téged körülölelő világgal. Tartson meg az Úristen szeretetében, hogy még sokáig munkálkodhass erőben, egészségben! Kiskunfélegyháza, 2008. március 26. Bánkiné Molnár Erzsébet az MTA doktora, a Múzeumi Tudományos Tanács elnöke 1 Petőfi Népe, 2008. febr. 11. 9. p. 2 Petőfi Népe, 2008. febr. 11. 9. p.