Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Novák László Ferenc: Gazdálkodás a tanyákon a XIX–XX. században
216 meg, közöttük legnevezetesebb a Bugyi-Ócsa térségben lévő turjános lápvidék.2 A felszíni viszonyok, a talajminőség alapvetően meghatározták a mezőgazdálkodás körülményeit, lehetőségeit. Döntő e tekintetben a birtokviszony is. A Homokhátság vidékén földesúri és kiváltságos helységek, szabadalmas mezővárosok alakultak ki évszázadok során. A terület jelentős része a Kiskunsághoz tartozott, a Kiskun Kerület részeként, de a Jász Kerület is birtokolt e tájon pusztákat. Kecskemét és Nagykőrös szabadalmas mezővárossá fejlődött, míg a kisebb-na- gyobb falvak, mezővárosok sokasága földesúri fennhatóság alatt élt és gazdálkodott a XIX. század közepéig. A határhasználati rendszer függvényeként alakult ki, fejlődött a tanyarendszer. A kiváltságos Kiskunságban a birtokviszonyokat az 1745-ben megvalósított redempció határozta meg, azaz, az egyes lakosok anyagi erejüknek megfelelően váltottak meg bizonyos földterületet. Saját tulajdonú „forintos" földeken gazdálkodtak. Az egyes települések törzshatárához puszták is kerültek a megváltás révén. Példaként említjük meg, hogy Szabadszállás Bösztör, Kisbalázs és a távolabbi Jakabszállás puszták felét, Halas Bodoglár, Balota, Fejértó, Füzes, Tajó, Zsana pusztákat szerezte meg a redempció során. A jászsági helységek kiterjeszkedtek a Du- na-Tisza közére is. Jászberény Bene felét, Lajos és Mizse pusztákat, Apáti Kocsért és Kömpöcöt (ezt elcserélték az egri káptalan tulajdonát képező, közelebb eső Hevesivány pusztával), Fényszarú Kara fele részét (másik felét Alsószentgyörgy) szerezte meg, Ladány Bene és Pálos puszta felét, Szentlászló pusztán pedig Jákóhalma, Dózsa, Mihálytelke, Gálszentgyörgy osztozkodott.3 Az ésszerű gazdálkodás foganatosítása ér2 PÉCSI Márton (szerk.) 1967. 214., 221. 3 NOVÁK László Ferenc 2002a. 83-84.
