Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Laczkó János
18 elhelyezkedést. János több iskolatársával együtt szembesült azzal, hogy bizonyos pályákon nem kívánatos személyek. Mégis, visszatekintve a nehéz időszakra, nyugodtam kimondhatjuk, Laczkó Jánost a jó sorsa vezérelte arra a pályára, amely később életre szólóan hivatása lett. A sors keze ez esetben Varga Dezső volt, az esztergomi Keresztény Múzeum főrestaurátora, akinek baráti ajánlásával János a Restaurátori Központba került munkatársnak. A Némethy Endre által vezetett Restaurátori Központba kerültem - meséli -, amelyet a mai restaurátor nemzedék „nagy öregjei" vallanak kibocsátó fészküknek. 1972-ben az MTA Régészeti Intézetében találtam meg a helyem, ahol Gerevich igazgató úr oltalma alatt sok „jobb sorsra érdemes" barátommal húzódtunk meg. 1974-ben kerültem kiállításrendező restaurátorként Kecskemétre, a Horváth Attila vezetése alatt álló múzeumba. Hazajöttem, az alföldi magyarok közé, értettük egymás gesztusait. Horváth Attila nehéz időkben (1962-78) volt igazgatóm, és az a megtiszteltetés ért, hogy atyai barátomnak tudhattam őt. Isten áldja meg haló porában. A múzeumban Áipliné Faragó Máriával végezték a restaurátori munkát, amely kiterjedt a régészet, a néprajz és az iparművészet tárgyaira. A munka mellett sikerült bejutnia a Képzőművészeti Akadémia restaurátor szakára, ahol művész diplomát szerzett. Tudását hamarosan a múzeum falain kívül is megmutathatta. 1977-ben - két budapesti kollégájával együtt - lehetőséget kapott a Piarista templom oltárának restaurálására. Ekkor restaurálták a Szent Anna-oltárt. A számára kedves feladat eredményes bevégzése után, 1981-ben két másik piarista oltár megszépítésére vállalkozott: a Segítőszentek oltára és a Nepomuki Szent János-oltár restaurálására. Nagy figyelemmel és aprólékos munkával először eltávolította az elszennyeződött lakkréteget, majd retusálta a
