Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Romsics Imre: „Kétfejű sasok ellen”
141 kieresztetni határoztatott." 3 A határozatot tett követte. A város pincéjében tárolt, az ünnepi alkalmakra tartalékolt borból kiosztott húsz akónyi ital jól szolgálta az emlékezetes ünnepet, netalán az ünnep emlékezetességét.4 Hang Ferenc, Kalocsa XIX. századi krónikása így emlékezett meg a március 22-i ünneplésről, melynek legemlékezetesebb eseménye a kádakba eresztett borkimérés volt: „Midőn az alkotmány híre megjött, Szauter Gáspár a város akkori érdemes bírája - a szó szoros értelmében - kifüggesztette Petőfi Sándor hallhatatlan költőnknek ezen alkalomra írt »Talpra magyar!« című költeményét a városfalára és az egész tanácscsal egyetértve, hamarjában oly ünnepélyt rendezett, mely méltó volt arra, hogy a város krónikájában megörökittessék. [...] A pozsonyi országgyűlés szabadság, egyenlőség és testvériséget hirdető törvényeinek híre Kalocsára megérkezvén, a város kiválóbb épületei, köztük a városháza is nemzeti zászlókkal földíszíttettek. A fő-utcán, a városházával szemben, négy állványra 10-10 akónyi bor huzatott fel, melyek tartalma egy-egy a földön fekvő kádba szabadon eresztetett. Hogy a kádakba nem sok eresztetett, természetes: mert a tolongó tömeg, kancsók, vedrek, dézsák, korsók s másféle edényekkel tört elő, azokat a csap alá tartva, bár kevés edény töltethetett tele, legfölebb fél vagy negyedrésznyire, mig akárhány edény botokkal leüttetett és tömérdek cserépedény összetöretett. [...] Egy 5-6 tagból álló társa- s ág egy fakanállal többször járult egyik-másik hordó alá; helyet foglalt és ekint sikerült neki többször tele kanta bort félreszállítani és meginni, a mig mások összetört cserép-edényükre oly szomorúan néztek, mint a vásárra indult korsós, feldőlt kocsijára. Hogy 3 VKM - TDGY 72.267.1., 48. A tanácsülésen a bíró mellett jelen voltak Deák Mihály, Rimái György, Bagó István Korsós, Szabó László, Holler Márton, Romsits István és Zsubori Mihály tanácsbeliek. 4 Hang Ferenc a városi pincében tárolt több száz akónyi borról emlékezett meg az alább idézendő anekdotikus írásában - HANG Ferenc 1885.11.