Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)

Lóránd Klára: Utazásaim Laczkó Jánossal

137 tassuk meg azt is, kik alkottak Munkácsy korá­ban, hogy éltek. Intézményeinknek nem ez az első összefogása. Kaptunk kölcsön műtárgyat, hogy gazdagabb legyen egy-egy kiállításunk, több kiállítással vendégeskedtünk a Cifrapa­lotában. Közös sikerünk a vidéki városok kö­zött az egyik legnagyobb látogatói létszámmal megrendezett 2007-es Múzeumi éjszaka. Mú­zeumok közti utcaként vezet köztünk a Klapka utca. Almaink szerint egyszer megszülethet a kecskeméti „múzeumnegyed" is. Mindeneset­re János faragja az építőköveket. Utazás a piros lábasok világában Az adomák világában száguldottunk be együtt már számtalanszor korlátlan teret és időt Laczkó János kapitánysága alatt. Évtizedek óta üdvözöljük egymást Jánossal: „Jánosom, hol a piros lábosom?". Én még Bozsó Jánostól örököltem a fenti rigmust. Reménységem van, hogy örökíti is mindkét család azt, ami mögötte van. Hiszen még csemetéink is egy iskolapadot koptattak, folytatva a maguk módján az elődök útját. Az anekdotázás, a mesés igaz történetek végeláthatatlan sora bukkan fel kiapadhatat­lan forrásként Laczkó János jókedvéből. Hajlok arra, hogy nemcsak jókedvéből. Ha nem ért egyet valamivel, akkor is inkább egy tanulsá­gos történetet vesz elő: „megmondja a magá­ét", értse, kinek füle van hozzá. Nem is tudom, hogy Krúdy vagy Mikszáth világa, Aesophus kora támad fel inkább beszélgetéseink során, megelőzendő a dalok hangját. Szentek és szol­gák, bárók és brigantik esendőségei kavarognak a történelem útvesztőjében, János előadásában. Nem is akar ő 21. századi lenni, mert övé az azt megelőző két-három ezer év.

Next

/
Thumbnails
Contents