Gyergyádesz László, ifj.: „Csavargó”. Mednyánszky László élete és művészete (Kecskemét, 2007)

reményem és támaszom.”'’' Kecskeméti arcképe, mely tekinthető tanulmányfejnek is, megfogalmazásában rendkívül egyszerű, lényegre törő, realisztikus, mégis maradt benne némi érzékivel kevert érzelmes felhang is. A kissé alulról, közelnézetben ábrázolt széles járom- csontú, szinte ázsiai vonásokkal ellátott magyar paraszti arcot Mednyánszky tömbszerű monumentalitásban jeleníti meg. Az ábrázolás azonban szinte szétfeszíti a rendelkezésre álló szűk képkivágatot, melyet a passzivitás és a dinamizmus egyszerre való érzékelésében tovább fokoz a frontalitás, illetve az aszimmetria együttes alkalmazása. Kállai valószínűleg nem véletlenül tette a képet az 1943-as monográfia címlapjára, melyre egyes elemeit tekintve nézhetünk úgy is, mint a 20. század első harmadának szegényparaszt-ábrázolásainak (pl. Nagy Balogh János, Nagy István) egyik előképére. Röviden szólnunk kell Mednyánszky portréfestészetének egy speciális ágáról is, ahol főleg idősebb zsidó férfiakról - részint rabbikról - festett képmásokat, melyeken jól látható Rembrandt iránti rajongása. Legtöbbjüket 1900 júliusában a galíciai zsidó gettókban festette (pl. Szakállas öreg férfi, kát. 53.), de a témára még visszatért a világháború idején is.

A paraszti ábrázolások a csavargóképekben (maga a festő „ragadozóknak” is hívta őket) folytatódnak. Mednyánszky „alámerülése” a nagyvárosi környezet perifériáján élő emberek közé külsődlegesen is tetten érhető volt, így nem meglepő, ha a festő különc alakját élvezettel taglalták a korabeli újságok: „Aki őt valamely rokona oldalán végig ballagni látja a Váci utcán, megáll. Minő ember! Íme az ember, Krisztus! Hosszú szakáll, amelyre gyakran esnek könnyek, nagy homlok, amelyet a fájdalom csókol ragyogóvá, és szemek, amelyek másért is sírnak. Az egész ember ritkán elegáns, rendesen azonban a leglehetetlenebb öltözetben. Olyan, mint egy orosz misztikus rajongó! Oldalán halad esetleg valamely delnő. Mert - engedelmet, mélyen tisztelt közönség — elfeledtem ideírni, ami téged bizonyára igen érdekel, s amin föltétlenül kezdenem kellett volna, Mednyánszky László - báró. Bármelyik pillanatban tagja lehetne a nemzeti kaszinónak! - De ő festő! Egy kóbor lélek, aki nyughatatlanul vándorol ide-oda, s ha valamely vidéken, távoli országban, idegen nap alatt kalandos emberek között költeménybe fakad lelke fájdalma, akkor leül és csinál - egy tájképet. Talán el is tudja adni, akkor esetleg vesz kabátot magának s az első rongyos embernek odaajándékozza az úton.” '* Mikszáth Szent Péter esernyőjére emlékeztető leírás után lássunk egy anekdotát is, amelyből nem keveset szült a festő furcsa, külsőségekkel és társadalmi konvenciókkal nem törődő figurája: „...midőn a Magyar-Osztrák Monarchia-műhöz ki lett küldve Szegedre rajzolni, elfogták, mint csavargót és kémet tömlöcbe vitték, ahonnan őt Görgey Kornél, a tábornok fia kiszabadította. Midőn jöttek a Tábornoknak jelenteni, hogy egy csavargó, rajzoló gyanús egyén, kit elfogtak, reá mer hivatkozni, Görgey azt kérdé: Rongyos? - Igen. Hosszú szakálla van és kopasz? - Igen! - No, akkor megyek, mert barátom! - Ilyen élmények Lászlót igen mulattatták. ”39

Vázlatkönyvi rajz - Lovas szekér (1914-1916, kát. 28.) Sketch-book drawing - Horse Drawn Cart (cat. 28)

Lehet ugyan, hogy nem a legkorszerűbb dolog anekdotákkal előhozakodnunk, azonban Mednyánszky László alakjához, jellemrajzához mégicsak szorosan hozzátartoznak ezek a kis történetek, népszerű leírások, amelyek bizony művészetének kortárs értékelését is jelentősen befolyásolták anno. Úgynevezett „csavargóké- peivel” először külföldön állt közönség elé. 1897. április 20. - május 2. között Párizsban a belvárosi Galerie Georges Petit-ben került sor Mednyánszky egyetlen