Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Krupa András: A szlovákok gyerekjátékai a Duna-Tisza közén
Ekkor ismételgették a gyermekcsúfolóikat. Kiskőrösi példák (igazából a hangképük miatt lefordíthatatlanok): Na ártikul'e - visrau gul’e. (Konfirmációkor - golyót szart.) Štrba baba, potkovec - a ti, Zuza hovno zec! (Csorba bába, patkócska - és te, Zsuzsi, szart egyél!) A gyermek játékai elválaszthatatlanok a természettől, össze vannak forrva vele. Voltaképpen ez képezi a játszás helyválasztásának egyik legfontosabb okát. A szakirodalom többnyire felsorolja a játékok helyeit, de kevésbé jelzi, hogy a helynek a szabad ég alatti kiválasztása a falusi gyermekek természetes megnyilvánulása. A másik ok pedig az is, hogy korábban nem voltak kiépített játszóhelyek, játszó objektumok (hinták, csúszdák, mászókák stb.), mint manapság. Ezért vehetjük általánosnak, hogy egyrészt a játékhoz teljes mértékben igénybe veszik a természet adta tárgyakat, másrészt hogy utánozzák a környezetet, a faluközösség, a helyi társadalom szinte minden mozzanatát (természeti környezet, munka, családi élet állatok stb.). A játék fogalmának meghatározása mindezek miatt is nehéz. Van olyan nézet, mely szerint leszűkített értelemben a játék csak az, ha a gyermek valamiféle játékszerrel foglalatoskodik (pl. a lány babázik, a fiú bigézik stb.), vagy ha valamiféle szabályok rögzítette csoportos játékot (pl. körjátékok, társasjátékok stb.) bonyolítanak le. Mások a játék fogalmát kitágítják szinte a végtelenségig, amelybe a fentieken kívül beletartozik minden sportjáték, a sakk, a kártya is, ill. a felnőttek játékos tevékenysége, amelybe sokszor az itteni szlovákok gyerekei is bekapcsolódtak. A játéktevékenységet és rétegeit a magyarországi szlovákoknál ugyanúgy befolyásolja és meghatározza - mint az anyaetnikum s a többségi etnikum körében is - a játszó gyerekek neme, kora, s bizonyos esetekben a paraszti társadalomban elfoglalt helye, helyzete. Ezek a tényezők önmagukban élve, elhatárolódva, miként összefonódva is érvényesülnek (a kicsik külön játszanak, ám sokszor bevonják őket a nagyobbak), ill. a lányoknak s a fiúknak sajátos játékaik vannak. De igen sokszor együtt játszanak stb. Persze a kisbéresnek, a fogadott pásztorgyereknek más volt a lehetősége, mint a gazdafiúnak, -lánynak. A Kárpát-medencében számos hasonlóságot, nem egyszer azonosságot figyelhetünk meg a magyar és a szlovák etnikumon belül is (a több etnikumú együtthatásra, együttélésre talán legfrappánsabban a keveréknyelvű kiolvasók nyújtják). A magyarországi szlovák gyermekfolklórban mégis felfedezhetőek sajátos jellegzetességek is. A 20. század első feléig a gyerekek döntő többségben anyanyelvükön szlovákul játszottak. Az anyanyelvű játékszövegek alakulása, lassú, majd rapid gyorsaságú háttérbe szorulása a század közepe előtti években indult el. Az 1946-48-as ún. lakosságcsere nyomán hirtelen lecsökkent az anyanyelvű gyermekfolklór éltetése, ez együtt járt a homogén szlovák közösségek felbomlásával, az otthonukban maradt szlovákok számának jelentős csökkenésével. Ezzel párhuzamosan a többségi magyarsággal azonosan a 20. század közepétől jelentős felgyorsulással tűnnek el vagy maradnak el a hagyományos népi játékok. Egy időben következett be, hogy szinte mindegyik játékformációban, amelyek bármelyikében korábban még, ha csak egy mondatos szlovák nyelvű szöveg volt is, a nyelvváltás nyomán a játszott játékok nyelvezete magyarrá vált. Még akkor is, amikor a szlovákok egymás között játszottak. A magyamyelvűség sok gyerekjátékban már az 1930-as években is beköszöntött, mert az óvodákban, s főként az iskolákban az óvónők, a tanítók magyar nyelven tanították meg a játékokat a gyerekekkel. Ez a folyamat még nyilvánvalóbb volt a vegyes, többetnikumú lakosságú településeken: pl. Csömörön (magyar-szlovák-német lakos-93
