Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)

Krupa András: A szlovákok gyerekjátékai a Duna-Tisza közén

észrevétlenül is. Ezt a jelenséget jól kivehetően észlelhetjük a hazai szlovákok játékaiban. Sajátlagos, hogy a szakirodalom kevés figyelmet szentel annak, hogy mennyire a munkától függ a játékok többsége, és egyáltalán a létrejöttük. Mivel a magyarországi szlovákok társadalma még a 20. század közepéig is szinte kivétel nélkül paraszti közösség volt (a városok lakóinak többségénél, sőt az iparban, a bányában részvevőknél is), a gyermekek az eszmélésüktől kezdve tevékeny részvevői a munkának (3-4 éves kortól legeltetnek stb.), s a játékuk szinte mindig a munkától függ. Vagy amellett játszanak, ha tudnak, vagy munka közti szünetekben, vagy - ami legjellemzőbb - bizonyos munkavégzéssel együtt valósíthatják meg játékukat (kisebb gyermekre való vigyázás, legeltetés, állatokkal való játszás).

A gyermek életében a játék és a munka nincs még úgy elkülönítve, mint a felnőtt korban. Számára sokszor a korához képest legkeményebb munkavégzés is játéknak tűnik, vagy játékossá teszi azt. Mindezzel nem kívánjuk tagadni a gyermekkorban ajáték dominancáját.

A munka és ajáték összefonódását tanúsítja egy dunaegyházi egykori libapásztorgyermek: „Kilenc óra körül még nincs olyan forróság, a libák lemennek a Dunára, én meg halászhatok, és furödhetek is. Onnan megint kimentünk a tarlóra, amíg be nem sötétedett.”

Okolo ďeviatej už ňebuďe taká horúčosť, husi pôdu na Dunaj, a ja môžem halásiť (loviť), aj sa môžem kúpať. Oťiaľ zrne zas na strňiske, kím sa ňezatmie.

E példával fel kívántuk hívni a gyermek és a játék sajátos helyzetére a paraszti közösségben.

Mindezekre a problémákra Niedermüller Péter2 is utal, amikor arról ír, hogy nehéz a játszás meghatározása, amikor a játékok más jellegű tevékenységgel összefonódva jelennek meg. Ide sorolja a munkát, a rítust és a sportot. Természetes módon kapcsolódhatnak ide Kliment Ondrejka3 által alkotónak nevezett játékok, amelyek egyik síkját a realitás a másikat a kitalált sajátosságúak csoportja képezi. Abban viszont mindkettővel egyet kell érteni, hogy ajáték önkéntes, szabad cselekvés. Általában igaz az is, hogy a játék nem produktív tevékenység. Amikor azonban a gyerekjátékból, kedvtelésből itatja, eteti kedvenc állatkáit (pl. a kiscsikót, báránykát) végeredményben mégis csak kamatoztató, hasznot hozó cselekvés.

A gyermekjáték, a gyermekfolklór szintén sajátos jellemzője, hogy teli van optimizmussal. Nincsen még egy olyan népi műfaj, amelyet ennyire áthatna a derű, a jókedv, főként a bizakodás, az emberség, a pozitív látásmód.

A játék az öröm forrása is. Mint minden emberi tevékenységnek, a gyermek játékainak is van célja. Ez nála abban nyilvánul meg, hogy sikerül-e megvalósítania magát a játékot, elkészítenie a játéktárgyat, leképeznie a természeti és társadalmi környezetének általa választott jellemzőit, sikerült-e többek között legyőznie a játékostársát. Mindez vidámságot fakaszt. Ezért kíséri szinte mindenegyes játéktevékenységet a hangos nevetés, kacagás. Persze sokszor gúnykacaj az egyik oldalon, a másikon pedig ha nem érte el a célját a gyermek, s vesztes lett, a sírás, a szomorúság, a félrevonulás vagy a duzzogás.

Emiatt torkollik nem egyszer a verekedésbe is. A vesztes legtöbbször pedig a gyenge, a kicsi. Ez is hozzátartozik a gyerekkor „etikájához”. Bil'i sme sa (Verekedtünk). - ismételte többször is az egyik adatközlőnőnk.

2 NIEDERMÜLLER P. 1990. 537.

3 ONDREJKA, K. 1975. 1114-1116.

92