Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Pénovác Antal: Eklézsiakövetés és egyéb büntetések Ómorovicán a XIX. század első felében
hajlékának ’s minden vagyonának hamuba dűlt romjait szemlélendi. - Ezen megrögzött rosszat sem gyermekei jövendőjének megfontolása, sem férje számtalan szép kérései, sött verései sem űzhetik ki az asszonyból - ’s kér bennünket h [=hogy] ezen aggasztó sorsán tanátsunkal segítsünk. -Az egyházi gyűlés, m: u: [=minek utána] komolyan elő számlálta a’ részegítő italokkali mértéktelen élésnek mind az asszony egészségére 's becsületére, mind gyermekei jövendőjére, sött az egész helység bátorságára nézve iszonyú következéseit, fogadást tett hogy ha férje még egyszer kegyelembe veendi soha torkán egy részegítő korty le nem menend. — A férj béke kezet nyújtva nejének, ígérte hogy nem csak kegyelmébe veszi, de eddigi tetteit is soha csak egy szóval is szemére nem veti. ” Az utolsó eset kivételével eklézsiakövetésről és egyéb büntetésekről szóltak a példák. És ha befejezésül megpróbálnám összefoglalni az esetekből levonható tanulságot, akkor azt hiszem, elsősorban azt kellene kiemelnem, hogy a XIX. század első felének Morovicáján a házassági intézmény még nagyon is komoly intézménynek számított, és a megrontásukra irányuló vétségeket nagyon is súlyos bűnöknek tekintették, az ellene vétőket nemcsak hogy megszólták, elítélték, de keményen megbüntették és nyilvánosan megszégyenítették. Talán szólnom kellett volna még az illendőség elleni egyéb vétségek, illetve az azok megtorlására szolgáló enyhébb büntetésekről is, mint például a csúfolkodásról, az utánakiabálásról, a hírbe hozásról vagy éppen arról, hogy a fentebb már emlegetett Mucsi Istvánnét két asszonytársa három ízben is a templomi „székbe bé nem eresztették, sőt mások tsúfságára a székből ki zárván más székbe menni kéntelenítették ... tsufolták s kigúnyolták”. De ezekről talán majd máskor. Összefoglaló A református vallás elterjedési területén a házasságtörőkkel szemben alkalmazott büntetési szokások közül talán a legmegalázóbb az eklézsiakövetés volt. Ez abból állt, hogy a bűnöst a templomban istentisztelet alkalmával különálló fekete székre ültették, fekete terítővei leborították, majd a pap felszólítására hangosan meg kellett vallania bűnét és bűnbocsánatért kellett esedeznie. II. József ugyan eltörölte az eklézsiakövetést, ám ennek ellenére a XIX. század első felében még sokfelé, ha módosult, enyhébb változatban is, de alkalmazták. Morovicán utoljára 1844. március 31-én. A dolgozat az eklézsiakövetésen kívül foglalkozik a házastársak közötti kapcsolatot, illetve a közösség által elfogadott erkölcsi normákat sértő viselkedés miatt kimondott egyéb büntetésekkel is (vesszőzés, botozás, korbáccsal való megcsapatás, áristomba zárás), és zárásképpen utal az illendőség ellen vétők enyhébb büntetéseire is. 49
