Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)

Filus Erika: A kiskőrösi szlovák női viselet őrzése a XX-XXI. század fordulóján

társasága számára. A bál elején szlovák nyelvű műsort adtak a Szűcsi óvoda és a Bem József Általános Iskola gyermekei. Ezután a népdalkor és a citerazenekar színvonalas műsora következett. A tagok teljes viseletben énekelték el, sokszor a közönséggel együtt a szlovák nyelvű népdalokat, nótákat. Vacsora után hajnalig tartó vigasság vette kezdetét, ahol mindenki kedvére mulathatott.

A szlovákok mind a mai napig gyakorolják vallásukat, de már magyar nyelvű istentiszteleteket hallgatnak. Ám minden év novemberében tartanak egy szlovák nyelvű misét is, amikor a Felvidékről hívnak meg egy vendég papot, és mindenki, aki szlováknak vallja magát, viseletbe öltözik. A lányok ugyanúgy körülállják az oltárt, mint ahogyan az minden vasárnap szokás volt annak idején.

A szlovák női viselet ma is él, igaz, mindennapra már csak az idős asszonyok használják. Ők ebben tevékenykednek otthon, ebben mennek ki a piacra, ebben dolgoznak a szőlőkben. Még ma is sokszor lehet bőszoknyás asszonnyal találkozni a város utcáin. Velük ellentétben a Kiskőrösi Szlovák Népdalkor, a Szivárvány Nemzetiségi Néptáncegyüttes és a Szlovák Citerazenekar tagjai csak különleges alkalmakra öltik fel az előző nemzedékektől örökölt ruhadarabokat. A népdalkor és a tánccsoport tagjai már nem hordják nap mint nap, csupán fellépésekre, rendezvényekre öltik magukra. Szívesen viselik, ismerik is a viseleti darabokat - hiszen szüleik még ezeket a ruhákat használták - de már nem tudnák elképzelni, hogy ilyen ruházatban járjanak. Ennek ellenére azt kell mondani, hogy nagy a szerepük a viselet megtartásában, megmutatásában még akkor is, ha ez a reprezentációs feladat csupán néhány alkalomra szól.

Ünnepnapokon, jelentős városi műsorokon szerencsére sok kislány is beöltözik a régi ruhákba. Ők azonban már nem érzik sajátjuknak, csak a folklórműsorok kedvéért veszik föl. Már nincsenek tisztában a viselet szabályaival, a színek jelentésével. Tetszik nekik a szép és különleges ruházat, de nem jelent többet számukra egy másik tájegység viseleténél, vagyis teljesen idegen. Nem tudnák elképzelni, hogy lecseréljék erre a mindennapi, kényelmes ruháikat.

Munkám végén szomorú következtetést kell levonnom. Ha kiöregszik és kihal az a most is idős korosztály, akihez szervesen hozzátartozik ez a viselet, akkor sajnos teljesen el fog tűnni a bő szoknya Kiskőrös utcáiról, csak a tájházban, és a régi családi fényképeken marad majd nyoma. Éppen ezért mindent meg kell tenni, hogy legalább a színpadokon sokáig megmaradjon, ne tűnjön el végleg.

29