Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Matuska Márton: Így ért véget a kóringyálás
MATUSKA MARTON ÍGY ÉRT VÉGET A KÓRINGYÁLÁS Egy magyar-szerb-német népszokás emlékei Csurog, Zsablya és Mozsor helységben A Tisza jobb partján, a torkolat közelében fekszik három, 1944 végén, 1945 elején magyartalanított helység. Mit tudunk a múltjukról? Nem voltak nevezetesek a történelmük során. Jelen tanulmányunkban egyetlen szempont miatt foglalkozunk velük. Olyan népszokást emlegetnek ugyanis az egykori itt élt magyarok, illetve ma már inkább azok leszármazottai, amely kevéssé ismert más tájakon, itt meg ismert volt a magyarok, a németek és a szerb helybeliek között is. Kóringyálásnak nevezték. Ennek lényegét majd alább vázoljuk tömören. A táj történetéről azt tudjuk, hogy a közelben a legnevezetesebb középkori magyar helység Titel volt, amelyet káptalani székhely és hiteleshelyként tartottak számon, a középkori Magyarországon. Még ennél is nevezetesebb egy másik hely, Szalánkemén, szerbül Slankamen, de az már a szerémségi oldalon fekszik, pontosan a Tisza torkolatával szemben, s leginkább talán Vörösmarty Zalán futása című hőskölteménye révén vált ismertté. Közvetlenül Titel fölött, a helységtől elnevezett Titeli löszfennsík északi lejtője tövében húzódik meg Mozsor. Első említése 1554-ből datálódik. Történelmi dokumentumok szerint Szabadkáról 1746-ban több szerb család telepedett ide, majd hat év múlva egy részük Oroszországba, annak következtében, hogy a vidéket a bécsi udvar iparkodott a polgári államrendbe integrálni. A katonai szolgálatának köszönhető sokféle kedvezményről ugyanis a szerb lakosság egy része nem volt hajlandó lemondani, inkább elhagyta az országot. Hasonló okok miatt a másik két helységből is mentek el szerbek Oroszországba. A helységet hosszú ideig szinte csak vízi úton - természetesen a Tiszán - lehetett megközelíteni, a huszadik század derekáig Mozsorba semmilyen épített szárazföldi út nem vezetett. A postát is gyalog hozták a szomszédos Tündéresről vagy Sajkásszentivánról. Zsablya régebbi település, Zseblye néven Kun László királyunk (1272-1290) két oklevelében emliti. A XVIII. században tömegesen telepített ide németeket II. József- emiatt egy ideig a falut Josefsdorfnak/Josephsdorfnak is nevezték — s a helység, akárcsak az egész környék lendületesen fejlődött a huszadik század derekáig. Elsősorban a mezőgazdaságban lehetett gyümölcsöztetni az emberi szorgalmat és a befektetett tőkét. Csurogot, a szintén az Árpád-háziak idejéből származó helységet Győrffy szerint 1323-ban említik okmányaink először. A falura jellemző az a körülmény, amely egyébként mindhárom helységre is vonatkoztatható, hogy a török utáni időben, a határőrvidéki rendszer idején a szerbek birtokukba vették a község földjeit, a magyarok ide csak cselédnek, napszámosnak, béresnek jöhettek. A csurogj határ gazdag szerb tanyáit temerini magyarok bérelték és tollasodtak meg a vállalkozásban a XIX. század végén és a XX. elején. Ma mind a három helység a Délvidék legfejletlenebbjei közé sorolható. Mindhárom érintve volt az 1942 januárjában lezajlott partizánellenes razziában, a háromban - a nyilvánvaló túlzások miatt nem megbízható, a titói korszak legelejéről származó adatok szerint - akkor összesen 1517 személy esett áldozatul.1 Az 1 In: Ziočini okupatora u Vojvodini 1941-1944, kiadó megjelölése nélkül, Növi Sad, 1946. 191
