Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Rind Melitta: Topolyai gyermekjátékok Zöldy Pál gyűjteményében
is találtak valamit. (...) Minél inkább megközelítették a felnőttek kútjának alakját, annál jobban örültek neki.”8 Az utca porában nagyszerűen lehetett rajzolni. Ujjúkkal vagy egy pálca segítségével rajzoltak virágot, fát, házat, gémes kutat, ökröt, disznót és egybeket. Kedvenc játékaik közé tartozott a porvonat is, amelyet Zöldy Pál így örökít meg: „A gyerekek egymás háta mögé sorakoztak, elsőnek a legnagyobb gyerek állt, és vezette a „vonatot”. A lábfejüket a porban húzták és elindult a porvonat. Ezzel olyan port kavartak, hogy utcahosszat nem lehetett látni tőle ... Az asszonyok ekkor csukdosták a nyitott ablakokat és szidták a porvonatozó gyerekeket.”9 10 11 A sárjáték is kedvelt játékuk volt a topolyai gyerekeknek. Sokszor kíméletlenül elgáncsolták, belelökték egymást a pocsolyába. A lejtős helyeken medrekben folydogált le az esővíz, ezt használták ki a nagyobb gyerekek Tisza, Duna, Dráva, Száva és tengerjátéknak. A lányok „konyhát” nyitottak és mindenféle „ételeket” készítettek sárból.19 Télen a jégen való csúszkálás volt a kedvenc időtöltésük, amelyben csak az a gyerek vehetett részt, akinek nem volt csizmaszeg a csizmája sarkában. De nem engedték csúszni a rossz csizmásokat sem, mert a gondozatlan sarok és talp szintén rontotta a csúszka minőségét. „A gyermek fejlődésére nagy hatással van a vele való foglalkozás mértéke. A szegény ember (...) az életből vett tapasztalatokkal élte, irányította életét. Ennek (...) tudatos ismeretében foglalkoztak kicsiny gyermekeikkel, (...) mutogattak neki, beszéltek hozzá. (...) Ilyen volt az elhasznált kártyalapból kivágott kijó (kígyó): spirál. A kártyából szabályos spirált nyírtak, tűre vagy hegyes drótra állították, és a fütött kemencéből kisugárzó, fölfelé áramló meleg mozgásba, forgásba hozta a kíjót. Ezt az ördöngös masinát a kicsinyek ámulva nézték, de még a nagyobbak is, hogy az „magától” megy. Ez is egyike volt a gondolkodásra késztető játékoknak.”11 Nem csak a felnőttek tanították a gyermeket a jóra, hanem a kicsik is egymást. Olykor ki is csúfolták a másikat valamilyen hibájukért, hibázásukért. „Hamar kinevették, csúfnevekkel illették a nem kedvük szerint viselkedő gyereket. Fegyelmet tartottak egymás közt, és aki nem tartotta be, azt valamilyen ráillő névvel ruházták fel: kezdve a Júdástól, a hazudósig és picsogóig, volt abban még leírhatatlan is bőven.”12 A gyerekek általában mezítláb, ingben, gatyában játszottak. „A topolyai játszó gyerekek ruházata a lehető legegyszerűbb volt. Fiúk-lányok iskoláskorukig mezítláb, hosszú ingben jártak és játszottak; ha hűvösebb idő jött, a kezeslábas, ubony nevezetű ruhadarabot viselték. Iskoláskortól a fiúk gatyát, a lányok pöndölt kaptak; erre jött a fiúknál a nadrág, a kabát és a lájbi, a lányoknál a szoknya, elékötő és a rékli (blúz). A lány cipőt kap és strimílit, a fiú csizmát, kalapot. A lányok és fiatal asszonyok ünnepnapokon slingelt, vasalt fehér alsószoknyát vettek fel. A felső szoknya mindig díszes, virágos szövésű és a sötét színek árnyalata volt. Az ünneplő blúz testhez álló volt, amely díszesen ki volt varrva. Hajukba vasárnap színes szalagból készített háromágú copfot fontak. Nyakdíszként ezüst éremfélét viseltek; de fehér vagy tarka színnel kivarrott slingelt és keményített vasalt „smizlit” is hordtak ünnepi viseletként. Játszani azonban csak mezítláb és a fontosabb ruhadarabok kímélésével, levetésével volt szabad: a fiúk gatyában, a lányok arra-8 Topolyai gyermekjátékok. 1900. körüli évek, Gy.: ZÖLDY Pál 1950. 24. 9 A falusi diákélet régen. 1900. körüli évek, Gy.: ZÖLDY Pál 1950. 8. 10 A falusi diákélet régen. 1900. körüli évek, Gy.: ZÖLDY Pál 1950. 9. 11 Topolyai gyermekjátékok. 1900. körüli évek, Gy.: ZÖLDY Pál 1950. 123 12 Topolyai gyermekjátékok. 1900. körüli évek, Gy.: ZÖLDY Pál 1950. 18. 167
