Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Rind Melitta: Topolyai gyermekjátékok Zöldy Pál gyűjteményében
„lakodalom” végéig tartott. (...) A játékot már értő 7-10 éves gyerekek játszották. Csak annyi kellett hozzá, hogy valamelyik mondja: „Jáccunk lakodalmat!” (...) Legelső a bor. Ha nem lett volna kéznél színes cukor, szaladtak valamelyik anyához egy krajcárért, hogy azon a boltban vegyenek színes cukrot, leginkább a medve-cukrot szerették, azt kis üvegekbe tették, melyekbe már előre vizet készítettek. Kiválasztották a menyasszonyt: rendszerint az lett, akinek volt megfelelő ruhája, slajerja (fátyol). (...) Ha senkinek sem lett volna (...), akkor fátyol helyett megtette a kötő is vagy tarka törölköző; azt fodrozták. (...) Választottak a fiúk közül vőlegényt; annak csak a kalapjához tűztek egy virágot. (...) Mikor mindenkinek volt a kezében valami lakodalmas ízű, akkor a „fiatalok” megfogták egymás kezét és szemlesütve elindultak a „templomba”. (...) Kiskapu mélyedést jelöltek ki, ahol az esküvőt megtartották. (...) Utána indultak „hazafelé”. Az utcában olyan zajjal, lármával vonultak végig, mint egy igazi lakodalom; ugyanazokat a mondókákat kiabálták és sikongattak hozzá; lármáztak, nyelveltek, mint a felnőttek csinálták. (...) Az édesanyák kiálltak a kiskapukba és gyönyörködtek gyermekeikben, akik ilyen korán megtalálták a természet törvényeit. (...) Az ételeket általában mímelték; bemondták, mi következik; aztán csak rágondoltak; egyedül a süteményt készítették kenyérdarabokból és azt meg is ették, a bort képviselő színes cukros vizet is iszogatták s közben daloltak. (...) Leginkább az ismert gyermekdalokat ismételgették. Vacsora után a „nyoszolyó asszonyok” megfogták a „fiatal pár” kezét és bevezették lakásukba (...), amely legtöbbször fészeralja, csirkeól, üres disznóól volt. Ennek az lett a (...) következménye, hogy a bolhák éhesek voltak és a lefektetett házaspárra rakodtak. Édesanyjuk lakodalom után nem győzte kitisztítani ruháikat; de a lakodalom szép volt. A lakodalmat naponta csak egyszer játszották, nem újrázták, mint a többi játékot. Annyit már tudtak, hogy nem lehet olyan sűrűn esküdni.”5 A lakodalmas játékon kívül a földrajzi környezet adta lehetőségeket is szívesen kihasználta a gyermek, amely meghatározta a játékszerek anyagát, megszabta a játék fizikai lehetőségeit. A topolyai magyar gyerek ezért környezetének (fa, föld, kavics, sár) vagy növényi termékeinek (kukorica, napraforgó, fűzfa, nád, bodza) anyagából formázta meg állatvilágának (ló, tehén, birka, disznó, liba) alakjait, állataihoz (gólya, fecske) kiáltotta mondókáit, és a rigó, bárány, tehén, szamár, pulyka hangját utánozta. A topolyai gyereknek a ló első ismerősei közé tartozott: „(...) arra akar felülni, azt akarja vezetni és kocsiban hajtani. (...) Lónak néznek és tartanak mindent, amire úgy lehet ülni, hogy egyik lábuk jobbra lóg, a másik balra. Legelső ilyen lova az édesapja térde és háta. (...) Ráül a konyhasöprőre, egy botra, egy lécdarabra. (...) Mikor a gyerek már restellt botra ülni és azt lónak képzelni, akkor a pajtásokat fogták kantárba.”6 A labdajátékoknak sokféle változatát ismerték. Csak a maguk készítette labdával játszottak. „A labdájukat egy marék rongyból gyúrták össze. Jól összehajtogatták, a boltostól kértek cukorspárgát és addig szorongatták, fűzték, kötötték, míg kereknek mondható labda lett belőle. Azzal lehetett falhoz ütőst, kézbe kapóst, bottal ütőst, bottal hajtóst, hátba verőst meg egyebet játszani.7 (...) A község déli oldalán (...) egy ér folydogál a Krivaj patak felé. Azt a patakocskát a nép Folyókának nevezte. (...) A gyerekek ide hajtották ki libáikat, kacsáikat legelni és a Folyókából inni. (...) Beleástak késeikkel a forrás közepébe jó mélyen, és ott kutat formáltak. (...) A kutakat mind gémeskút formájára építették. A közeli fűzfásból szereztek kútágasokat, ostorfákat, gémeket és vödörnek 5 Topolyai gyermekjátékok. 1900. körüli évek, Gy.: ZÖLDY Pál 1950. 119. 6 Topolyai gyermekjátékok. 1900. körüli évek, Gy.: ZÖLDY Pál 1950. 121. 7 A falusi diákélet régen. 1900. körüli évek, Gy.: ZÖLDY Pál 1950. 6. 166
