Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)

Kustár Rozália: A népi gyógyítás hagyományai a német nemzetiségű Hartán és a szlovák Dunaegyházán

Az anyatej helyettesítésére - tápszerként - Hartán kelt pogácsát vágtak össze, meg­szárították és ánizsteával, vagy más teával öntötték le vagy kétszersültet feles víz/tejjel leforrázták, és kanálból etették a gyereket. Dunaegyházán tejlevest főztek (mlíková poh­ovka): lisztet csak magában, olaj, zsír nélkül megpirították, vízzel felöntötték, fölfor­ralták.23 Se só, se cukor nem került bele, míg nem hagyta el a gyermek a fél évet, de 3-4 hónapos kortól egy kis tehéntejet tettek bele vagy feles tej-vízbe kis árpakávét kevertek, azt adták a kicsiknek. Egyező szokás, hogy mindkét településen a szemölcsöt, tyúkszemet (Aclag; kuracá rit) a fenti ráolvasások mellett gyertyával kiégették vagy ló farkaszőrivel kötötték el, akkor néhány nap múlva leszáradt. Ez utóbbit Hartán napjainkban is használják. Duna­egyházán a tyúkszemet fulzsírral kenték be, de ezt csak telő holdfázisban lehetett sike­resen alkalmazni. Általánosan ismerték a piócákkal való gyógyítást. Forrázásra, leégésre mindkét helyen tejszínt, tojásfehérjét vagy útifüvet tettek. Hartán a tengeri hagyma (Meercivl) hagymáját is használták égési sebekre, ha valaki csúnyán megégette magát, akkor többen összeadták a hagymát, hogy gyorsabban nőjön az új bőr. Csípésre ecetes ruhát vagy Hartán sarat, útifuvet tettek. Álmatlanság, nyugtalanság ellen mákgubóból (tótul makovica) főztek teát. Dunaegyházán a mákgubó tetejét nem használták, csak a gubó alsó részét, „az egész falu a kisgyerekektől kezdve itta esténként nyugtató teaként’’. Mindkét településen ismert volt repedezett kézre az emberi vizelet használata, Dunaegy­házán köhögésre és alkoholmérgezésre („ha begyulladt valakiben a szesz”) saját vize­letüket itták. ÖSSZEFOGLALÁS A tanulmányban azokat a gyógymódokat vettük számba, melyek általánosan is­mertek, és a közelmúltig élők voltak, illetve élők ma is a vizsgált településeken. Ter­jedelmi okokból nem, vagy csak érintőlegesen foglalkoztunk a 20. első felében ismert, később elhagyott gyógymódokkal. Az adatok összevetéséből több különbség is kitűnik. Vannak olyan szerek, pl. a lósóska, farkasalma, melyet a hartaiak emberre is alkalmaz­tak, míg Dunaegyházán csak az állatok gyógyításánál találkozunk vele. Több olyan gyógymód, szer van, amit egyik helyen általánosan használtak, míg a másik vizsgált faluban csak szórványosan, esetleg kifejezetten tagadták létét, ezeknek lehet esetleg az eltérő nemzetiségi hagyományban gyökerező eredetük. Ilyen például, hogy az egyháziak mérgezőnek tartották a bodzabogyót, csak levét használták külsőleg, virágját pedig teá­nak. A hartaiak gyakran alkalmazták a köldökhúzást, wejeszpech-et. Dunaegyházán viszont több adat van az emberi vizelet felhasználására. A közlés célja a gyűjtés eredményein keresztül életben tartani azt a tapasztalati tudást, mely természetes környezetünk segítségével óvja egészségünk. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik munkámat támogatták, tanácsokkal, információkkal segítették. Elsősorban édesanyámnak, aki nagyon sok dunaegyházi emlé­ket idézett fel, és dr. Kali Éva hartai háziorvosnak tartozom köszönettel, aki a hartai népi gyógyításról szerzett tapasztalataiból adott át sok mindent, és emberekkel való nyílt kap­csolata révén készítette elő gyűjtőmunkámat. Az anyaggyűjtésben tett segítségüket kö­szönöm továbbá Leitert János és Leitert Kristóf hartai lakosoknak. 23 Ezt a módot Hartán egy adatközlő említette. 148

Next

/
Thumbnails
Contents