Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

III. A MINDENNAPI VALLÁSOSSÁG

Védekezés erős idő ellen harangozással Erős idő ellen a varsági templomban és Sólyomkőn a haranglábban is szoktak harangozni. Bizonyos varsági plébánosok a XX. század utolsó évtizedeiben nem jó szemmel nézték a vihar elleni templomi harangozást. Próbálták tiltani. A nép azonban kikövetelte. A varságiak azzal érveltek, hogy az egyházi adó tartalmazza a vihar elleni harangozás díját, tehát harangozni kell. A sólyomkői harangozó a XX. század legvégén természetesnek vette, hogy bérében benne foglaltatott a vihar elleni harangozás díja. Ha meglátta a viharfelhők közeledtét, már hagyta is abba a munkát a mezőn. Szaladt a haranglábhoz, és a két harangot összehúzva harangozott a közelgő erős idő ellen. Ha az emberek megpillantották a viharfelhőket, már mondogatták: Harangozni kellene. Miért nem szól már a harang? Úgy gondolták: a harang szava eloszlatja a viharfelhőket. Jellemző a Paradicsomkertben lakó 2-3 család véleménye, akik a saját kárukért néha a sólyomkői harang szavát vádolták. A Paradicsomkert nevű szép fekvésű irtásföld Sólyomkő keleti, Gyergyó felé eső szélén terül el. Ha Gyergyó felől jött a vihar, a harangozó legtöbbször akkor kezdett harangozni ellene, amikor a fekete felhők a Paradicsomkert fölött már ontották magukból a jeget. Ilyenkor a paradicsomkertiek szomorú humorral megjegyezték: Kár volt a harangozásért, mert megállította és eloszlatta a felhőket, s így minden jég, ami Sólyomkő fölött hullott volna le, a Paradicsomkertre esett. Erős idő ellen mindig előtte, a közeledtével kellett harangozni. Amikor a templom vagy a harangláb fölött esett a jeges eső, a harang már nem szólt. Gyógyítás csodás hírű vízzel és szentelményekkel (Az esztendő ünnepei című fejezetben az áldozócsütörtök, áldozószereda és úrszeredája címszavaknál írtam arról, hogy az Oroszhegy és Varság között elterülő Nyúlád urusos kútjának vizéből ezeken a napokon hajnalban napfölkölte előtt kellett meríteni, hogy a víz gyógyító hatású legyen. A témáról bővebben lásd ott!) A nyúládi urusos kút vízét kétféleképpen hasznosították a varságiak. 1. Elvitték a beteg gyermeket a híres forráshoz és ott megfürdették. 2. Elmentek a forráshoz, és vittek haza Varságra a gyógyító vízből. Mindkét módszer alkalmazására akadtak példák a XX. század középső harmadában. Az egyik történet szerint 1951-ben három varsági fiatal nő elcipelt a nyúládi Szent László kútjához egy kilenc hónapos fiúcskát, hogy kigyógyítsák az ótvarból. Az egyik nő azért kellett, hogy mutassa az utat. Rokonai éltek Oroszhegyen, többször járt ott, tudott tájékozódni az erdőben. A másik két nő a gyermek nagynénje volt. Este indultak el Oroszhegy felé. Hosszú erdei gyaloglás után egy esztenában keveset aludtak. Hajnalban elérték a nyúládi urusos kutat, és még napfölkölte előtt sikerült megfürdetniük a fiúcskát. Vittek magukkal egy kis üstöt. Abban megmelegítették a forrásból csiporral merített vizet. Ugyancsak csiporral öntöttek a vízből a bubára, majd gyorsan bécsombolyították a pelenkába. A gyermek kicsi ingét a forrás melletti bokorra akasztva otthagyták, „hogy a jó Isten gyógyítsa meg a gyermeket". Az urusos kút vízgyűjtőjébe aprópénzt dobtak „Isten nevibe". Imádkoztak néhány