Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

A temetés A XX. század végi varsági temetéseknek kétféle rendje alakult ki aszerint, hogy melyik határrészen állt a gyászház. Varság, Sólyomkőn kívül eső, nagyobbik részéről a halottat a központi temetőben temették el. Elföldelés előtt bevitték a templomba az oltár elé, ahol misét mondtak fölötte. A sólyomkői halottat a sólyomkői harangláb tájékán elterülő sólyomkői temetőben temették el. A messze lévő templomba nem vitték be. Ezért Sólyomkőn a pap a gyászházban, illetve a gyászház tornácán, udvarán mondott misét a temetési szertartás előtt. E fontos, táji különbség arra készteti a kutatót, hogy külön mutassa be először a „központi" és utána a sólyomkői temetés rendjét, pontosabban a „központi" temetési rend bemutatása után utaljon a sólyomkői különbségekre. Varság szétszórt, tanyás települési rendjéből következően, a temetés előtt szekeret vagy szánt küldtek a papért és a kántorért a templomhoz. Legtöbbször ez a szekér vitte ki a gyászházhoz a fekete lobogót és a temetési zászlókat. Előfordult azonban, hogy már a temetés előtt elvitték azokat egy másik szekérrel. A XX. század végén a temetési szertartás a gyászháznál legtöbbször 11 órakor kezdődött. A távolságtól függően tehát a pap 10 óra és fél 11 között indult el a küldött szekérrel. A pap indulásakor a harangozó gyüllőt harangozott. A nagyharangot és a déli harangot „összehúzta", majd megszakítás után csak a nagyot húzta. Ebből a varsági tanyavilág népe tudhatta, hogy elindult a pap, igyekezni kell annak, aki oda akar érni a temetésre. A gyászház udvarának kapujában az érkező vendégeket fiatal segítők pálinkával és kaláccsal kínálták. Egy segítő az elhunyt gyászjelentését osztogatta, amit a gyülekezők valószínűleg emlék gyanánt hazavittek. A hozott temetési koszorúkat az udvaron egy léckeretre akasztották föl, amit erre az alkalomra készítettek a szomszédok. A gyászháznál, ha valamelyik rokon gyónni akart, a rendelkezésre bocsátott szobában meggyóntathatta a pap. Ezután a gyulafehérvári egyházmegyében használatos temetési szertartáskönyv előírásai alapján elvégezte a temetési szertartást. Ha az időjárás engedte, már a pap érkezése előtt kirakták a ravatalt a szobából az udvarra, így a szertartás az udvaron zajlott le a temetésen résztvevő tisztelgők szeme láttára. A pap megérkezéséig a hozzátartozók és az énekesek a szobában vagy az udvaron körülbelül ugyanúgy ültek a ravatal körül, mint a virjasztás estéin. Halottas énekeket énekeltek és rózsafüzért imádkoztak. A hozzátartozók fogadták a más helységből érkezett, távol élő rokonok részvétnyilvánításait és vigasztaló szavait. Varsági megfogalmazás szerint, amikor a pap elmondta a halottas libérât, nagy sírás, jajgatás közepette lefödték a koporsót. A Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom? kezdetű közismert ének hangjai alatt fölrakták a koporsót egy előkészített szekérre, a nép pedig a kapun kívül fölsorakozott az indulásra. A koporsót a gyászház udvarán, a templomban és a templomtól a sírig két keresztbe fektetett rúdon a halott fehér karszalagot viselő négy keresztfia vitte. A háznál végzett temetési szertartás alatt nem illett, a temetési menet alatt viszont kellett harangozni. A varsági templomban tartózkodó harangozó viszont nem tudhatta, hogy mikor indult el a temetési menet Bagzosból, Tisztásról, Forrásközé-