Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI
asszony „beavatásáért". A vendégek ugyancsak a pap asztalán hagytak fél liter pálinkát és egy kalácsot. (A pap később elhasználta a töröközőt, vagy odaajándékozta népművészetért rajongó városi ismerőseinek, vendégeinek.) (Az 1990-es évek végén az anyakönyvezéskor a lakodalmasok törölközőt már nem adtak a papnak. Ellenben fizettek 200 000 lei stóladíjat. Az 1990-es években végig divat volt, hogy vittek a plébániára egy liter pálinkát és egy tányér süteményt. A pálinkát és a süteményt meg is kóstolták az anyakönyvi bejegyzés után. A maradékot az irodában hagyták.) Madarász János plébános (1945-1969) idejében, amikor túl korán, 9-10 órakor kezdték az esküvőt, az anyakönyvi bejegyzés után húzni kellett az időt, hogy megfőjön az ebéd, mire a lakodalmas házhoz érnek. Ezért, amikor a vőlegény, a menyasszony és a keresztszülők kijöttek a plébánia épületéből, a zenészek húzni kezdték a talp alá valót. A lakodalmasok táncolgattak a plébánia és a kultúrház közti térszerű területen. 1950 táján, főleg esős időben, előfordult, hogy rövid ideig a kultúrház nagytermében táncolt a násznép. A kultúrház ilyen fajta rövid igénybevételéért nem kellett fizetni. A lakodalom Előrehaladván a délelőtti idő, az átmenetileg egyesült násznép az iskola előtti téren kétfelé vált. A vőlegény násznépe elindult gyalogmenetben a vőlegényes ház felé, a menyasszony násznépe pedig ugyancsak gyalogmenetben a menyasszonyos ház felé. A zenekar a menyasszonyos menetet kísérte. Az ifjú pár a menyasszony násznépével tartott. A menyasszonyos házhoz ment a vőlegény mindkét keresztapja és keresztanyja is. A vőlegény rokonai, meghívottai közül néhány férfi hazament, hogy elhajtsa szekerét a vőlegényes házhoz. A szekereknek ugyanis kéznél kellett lenni, hogy délután 4-5 óra tájban a vőlegényes násznép a menyasszonyért elszekerezhessen. Amikor a menyasszonyos násznép hosszú gyaloglás után megérkezett a menyasszonyos házhoz, a kapunál a „házőrző" férfiak képviselője megkérdezte a menet élén haladó násznagytól: Hol jártak? Honnan jönnek? A násznagy kész volt a kissé dagályos, patetikus válasszal: „Evótunk a Szent Pétör templomában, hogy a fiatalok örök hűséget esküdjenek egymásnak. Ennek az esküvésnek szent tanúi vótunk". Találós kérdés következett, mégpedig leginkább egy vallási vonatkozású: „A lenvirág, a búzavirág és a szöllővirág hol találkozik? A rövid válasz így hangzott: „Az oltáron " A jelenlévők tudták, hogy az oltárterítőben lévő len, az ostyában lévő búza és a borban lévő szőlő virágjáról van szó. A találós kérdések sikeres megválaszolása után megnyíltak a kapuk, és a lakodalmasok betódultak a ház udvarára. A ház előtt a vőlegény a menyasszony szüleihez fordult. Apósával kezet rázott, anyósa arcát csókkal illette. Kézfogás közben azt mondta: „Fogadjon gyermeke után gyermekének". A válasz nem késett: „Elfogadlak fiam ". A násznép bement a csűrbe vagy a házba, és leült a megterített asztalokhoz. A vőlegényt és a menyasszonyt, valamint a fiatal házasok keresztszüleit a főhelynek számító asztalhoz ültették. A felszolgáló segítők sorban hozták az ebéd fogásait:
