Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

A vőlegény kapujához érve a staférvivők eldalolták az „Édesanyám, adjon isten jó estét" kezdetű dalt, majd behajtottak az udvarra. Pálinka és kalácskínálás következett, és sok-sok szóvirágos bölcsesség hangzott el a fiatalok együttéléséről, illetve a fiatalok és a velük élő öregek békéjéről. 1951-ben történt, hogy Vaskaliba egyik tanyájának gazdája, a vőlegény öreganyja, aki tudta, hogy élete hátra lévő részében egy portán fog élni az éppen házasuló fiatalokkal, a kapu előtt így fogadta a staférvivők első szekerén ülő vőlegényt és a menyasszonyt: „Ez az én házam, ez az én váram, aztán nekem késsel s fával ne jertek". A fiatalok megfogadták a kérést. Állítólag az együtt töltött 14 év alatt soha nem veszekedtek az idős asszonnyal. A szekerekről leszedték a stafért és behordták a házba. Az asszonyok rövid idő alatt be is rendezték a fiatalok szobáját. Rövid pálinkázás, kalácsevés, beszélgetés után a szekeresek, a segítők, a menyasszony és a menyasszony rokonai hazaindultak, mivel már esteledett, és a tanyás tájon hosszú utat kellett megtenni. Ráadásul másnap, a lakodalom hétfőjén fárasztó mozgalmas nap várt mindenkire. A vőlegény visszakísérte a menyasszonyt és rokonait a menyasszonyos házhoz. A házasulandó felek a lakodalom előtti este a menyasszonyos háznál adták át egymásnak a másnap viselendő jegy ajándékaikat: a menyasszony a vőlegénynek a varsági varrónővel varratott jegyinget, a vőlegény pedig a menyasszonynak az udvarhelyi suszterral készíttetett jegycipőt vagy jegycsizmát, attól függően, hogy az esküvőre nyáron vagy télen került sor. A vőlegény és a menyasszony öltözete, jelvényei A varsági tanyák népe a XX. század közepén általában szombat esténként, illetve a nagy ünnepek előtti estéken végzett nagy tisztálkodást. A lakószobában felállítottak egy kádat, és abban sorban megfürödtek a család tagjai. Amikor belépett a kádba a tisztálkodó, illetve amikor kilépett a vízből, a többi családtag elfordult. így a család apraja-nagyja bent lehetett a helyiségben, amíg a tisztálkodás folyt. A kádból kilépve a családtagok tisztát vettek, vagyis tiszta alsóruhát húztak, hogy a másnapi misén méltóképpen jelenhessenek meg. A lakodalom nagy családi ünnepnek számított, tehát a lakodalom előtti estén a házasodok családtagjai és a meghívott családok tagjai egyaránt „szombati módon" tisztálkodtak és „tisztát vettek". Mivel a XX. század közepén, különösen Madarász János plébános (1945-1969) idején az egyházi esküvőket hétfőn délelőtt 9-10 óra tájban tartották, a vőlegénynek és a menyasszonynak hétfőn reggel viszonylag korán fel kellett öltözni. 1950 táján a legtöbb varsági vőlegény vitézkötéses díszítésű új fehér posztó nadrágban, vagyis udvarhelyszéki székely harisnyában állt az oltár előtt. A harisnyához fehér vászoninget, a menyasszonytól kapott jegyinget, fekete mellényt, lájbit és új fekete csizmát viselt. Télen a lájbira vitézkötéses szürke posztó nagykabát került. A vőlegényes öltözetet nyáron fekete kalap, télen fekete báránybőr sapka egészítette ki. A székely ruhának számító harisnyát és a posztókabátot varsági parasztszabó specialisták varrták megrendelésre. A XX. század közepén Miklós Sándor, Kótya Pál, Dénes Sándor tudott Varságon efféle ruhát készíteni. A csizmát udvar-