Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

Az elsőáldozás A gyermek 10 éves kora táján esedékes elsőáldozás ünneplésének külsőségei sokat változtak a XX. század második felében. A változások elsősorban az elsőáldozók öltözetében, a templomba érkezés rendjében, az áldozást követő plébániai és családi ünneplés módjában, az ajándékozás szerepnövekedésében nyilvánultak meg. Az 1940-es években az elsőáldozó gyermekek olyan ruhában jelentek meg a templomban, amilyet ünneplő ruha gyanánt kaptak szüleiktől. Következésképp, ruházatukat a változatosság, a sokféleség jellemezte. Az 1940-es években nem volt harangzúgással kísért csoportos ünnepi templomba vonulás sem. Az elsőáldozók szüleikkel, testvéreikkel, keresztszüleikkel érkeztek a templomba, majd a hozzátartozóktól elválva az asszonyok padsorai elé állított három kicsi padra ültek le. Keresztszüleiktől maradandó ajándékot nem kaptak. Néhány halvány emlékfoszlány azt sejteti, hogy a bérmáláshoz hasonlóan, amikor a bérmaszülő ebédeltette meg bérmakeresztgyermeket, elsőáldozások alkalmával is előfordult, hogy a keresztszülők ebédre hívták elsőáldozó keresztgyermeküket. Ezzel szemben az 1990-es években az elsőáldozók egységesen ún. székely ruhábanjelentek meg a templomban. A plébánia udvarán gyülekeztek. A mise kezdete előtt harangzúgással kísért csoportos menetben vonultak a plébánia udvaráról a templom oltáráig, a mise végén pedig ugyancsak csoportosan mentek a templomból a plébánia udvarába. A templomba vonuló menet élén a megyebíró haladt, székely ruhában, körmeneti kereszttel a kezében. Utána két székely harisnyás legényke vitte a kicsi piros lobogókat. Őket követték a székely ruhás elsőáldozók, fiúk-leányok párban felsorakozva. A leánykák haját gyöngyvirág-koszorú, a fiúcskák mellét fehér szegfű díszítette. Utánuk haladtak a liturgikus ruhákba öltöztetett ministránsok. A sort Tankó Géza plébános zárta. A nagy ünnep alkalmából piros hímzésű palástját vette föl, amelyet pappá szentelésekor kapott ajándékba malomfalvi keresztanyjától korozsma gyanánt. A menet zárt rendben haladt az oltárig. Ott a megyebíró és a lobogóvivők félreálltak, az elsőáldozók viszont tovább mentek, és a szentélyben foglaltak helyet. Áldozásukra a mise vége felé, a szokott áldozási időben került sor. Az ostya vételére egyenként vonultak a pap elé. Utánuk áldoztak a felnőttek: előbb a nők, majd a férfiak. A keresztszülők legtöbbje székely ruhában jelent meg. Az áldozás ideje alatt a mise résztvevői a Krisztus király 209 kezdetű, Varságon fölöttébb kedvelt éneket harsogták. A mise után a plébánia udvarán a plébános vendégül látta az elsőáldozókat, akik kalácsot, kakaót, üdítő italokat kaptak. Amíg ettek, körülöttük álltak és beszélgetek hozzátartozóik. A legtöbb elsőáldozó lefényképezkedett szüleivel és keresztszüleivel. A felvételeket leginkább udvarhelyi fényképész készítette, aki már a templomban is serénykedett, egyenként lencsevégre kapva az először áldozókat. A képet később megvették és emlékként őrizték a szülők, miként a plébánostól kapott elsőáldozási emléklapot is. Az elsőáldozó gyermekek szülei az áldozás előtti napokban pénzt adtak össze, vagyis pótoltak, amiből ajándékot vettek a pap számára, pl. takarót, porcelánedényeket stb. Az ajándékot a kerti ünnepség közben adták át plébánosuknak a szülők képviselői. Azok a családok, amelyeknek gyermeke ÉLETÜNK 1990. 337. (313/a. számú ének a kötet végén.) Az imakönyv 10. kiadásából (ÉLETÜNK 1997.) az éneket kihagyták.