Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
IV. KULTUSZ ÉS KÖZÖSSÉGI HAGYOMÁNY
A templomi perselyezést a XX. század utolsó évtizedeiben legtöbbször egyháztanácsosok végezték. Mise után az adományozott lejeket megszámolták, adminisztrálták, és úgy adták át a papnak. Az egyháztanács tagjait elvileg három évre választották, de a tagokat újra lehetett választani. Ezért bizonyos személyek, általában aktív és köztiszteletben álló, misére járó, vallásos gazdák évtizedeken át tagjai voltak a helyi egyházközség vezető testületének. Az egyháztanácsi jegyzőkönyvekből úgy látszik, hogy a tanácsosok háromévenkénti újraválasztásával a XX. század első felében sem siettek. A XX. század második felében pedig az is előfordult, hogy évtizedekig nem újult meg a szervezet. A halál által elszólított tagokat nem pótolták. A megmaradt egyháztanácsosok ritkán üléseztek. A XX. század utolsó évtizedében a plébános gazdálkodott a helyi egyházközség és a templom csekély jövedelmével. Az egyháztanácsosok az anyagi nehézségeket igazából nem tudták megoldani. Némiképpen feszülté vált a viszony a fiatal plébános és az idős megyebíró között. Az egyháztanács működése formális jelleget öltött. 2002. április 21-én, Jánosi Gellért plébános új egyháztanácsot választott. Az új tisztségviselők névsorát Potyó Ferenc általános érseki helynök, érseki irodaigazgató 2002. április 27-én hagyta jóvá. 2002 tavaszától tehát a varsági egyháztanács összetétele a következőképpen alakult: Péter János megyebíró-gondnok, Tamás Ignác algondnok, Tifán Ervin Csaba jegyző, Borbély Vencel pénztáros, Dénes Tibor számvizsgáló, Pál. K. Albert számvizsgáló, Bálint Imre, Faludi Zoltán, Péter István, Dénes K. Imre, Tamás D. Márton, Pál Ignác, Berkeczi Vilmos, Tamás Albert József, Tamás Péter, Tifán Ágoston, Tifán Attila, Dénes Vince, Pál K. Árpád, Kovács T. Ernő, Vass Imre, Pál Imre, Dénes György. 166 A megyebíró A régi erdélyi magyar szóhasználat az egyházközösséget a megye, az egyházközség vezető testületét, az egyháztanácsot a megyeszéke, az egyháztanácsosokat a megye hűtősei, az egyházközség világi vezetőjét, a gondnokot a megyebíró névvel illette. 167 A hivatalos egyház a XIX. század közepétől a régi neveket igyekezett modernizálni és köznyelvinek számító kifejezésekkel helyettesíteni. A megyebírót például a hivatalos egyházi dokumentumokban rendre egyházgondnoknak, számadó gondnoknak titulálták, a népnyelv azonban a XX. század végén is őrizte a megyebíró kifejezést. A történeti forrásokat tanulmányozva meglepően tapasztalhatjuk, hogy az 1890-es évek végén keletkezett varsági vonatkozású iratokban többször szerepelt varsági lakosra vonatkoztatva a megyebíró cím, sőt a megye küldönceként, szervezőjeként, hírvivőjeként előfordult a polgár-nak nevezett tisztség is. Az 1899. május 24-én a varsági iskola épületében tartott népgyűlést például Bakó Antal tanító György István megyebíró és Kovács Mátyás polgár közreműködésével hívta VAPI. Plébániai iratok. 46/2002. - GYÉL. ÉHI. 549/2002. Vö.: BÁRTH János 2003/b.
