Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

Az életmód néhány meghatározó elemének történeti–néprajzi képe

vallomásával egy elvárt, illendő magatartásformát mondott el az utókor számára. Az estéli harangszó alatti imádkozva haladást azért emlegette, mert ez bevett gyakorlat lehetett a korabeli Kecelen. Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy az istenkáromlás vétke súlyos büntetéseket vont maga után. A káromkodás tényét elég tágan értelmezték. Káromkodásnak számított a „hunczutolás", az „adtateremtettézés". Néhány idézet a perekben följegyzett káromkodásokból: „Baszom a lelkit miliőm teremtette" (1790), „Baszom a szaros teremtésedet" (1779).

Nagy káromkodó volt 1810 körül Borbényi András. Egyik alkalommal emiatt Kecelen 50 botütésre és 3 hónap kalocsai áristomra ítélték.

Nem járt jobban 1806-ban Basnyik András sem, akire 30 pálcaütést vágattak a templom előtt. Mivel mindig a kocsmában káromkodott, megígérték neki a falu vezetői, hogy ha ezentúl bemegy a kocsmába, eleve „25 pálczákat magának szabott". A házasságon kívül született gyermeket lenézték, eredetét számon tartották. 1774-ben írták a keceli bírák a pataji eredetű Virág Andrásról: „...hogy ... Annyával hozzánk szakadott, két vagy három esztendős alig volt, ő csak olyan fattyú gyermek, közöttünk föl nevelkedett". Mindez azért került szóba, mert a fölserdült és jankai csikósbujtárnak állt Virág Andrásnak meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással. Többek között, állítólag Nagy László kélesi kocsmáros pálinkáztatással serkentett bátorítására „elragadta", és lovára ültetve a homokbuckák közé vitte „a kélesi kocsmáros kurváját" - miként a korabeli kalocsai bírák fogalmazták.

Különös és nehezen értelmezhető levelet írtak Kecel bírái 1774-ben: „lakik nálunk egy Ilona nevű személy, ki is ... egy személlyel, hogy meg esett, terhes lévén. Helységünkbe bé jött, ahol is meggyermekezett, bé avatás után, érdemlett büntetésit el is vette, most magát becsületesen viseli". Bárhogy is olvassuk a szöveget, csak úgy kell magyaráznunk, hogy a lány büntetést kapott a falu vezetőitől az avatás után, amiért megesett, illetve amiért tiltott szerelmi viszonyt folytatott.

Kecel korai történetében több olyan esetről tudunk, amikor a menyecske elhagyta urát, és csábítójával más vidékre szökött. Ilyen asszony volt Elő Dóra is, aki 1780-ban került tette miatt az úriszék elé. Vallomásában bizonygatta, hogy keceli ura nem elégítette ki. Előfordult, hogy három hónapig sem „élt vele". Különösen kevés szerelmi aktivitást mutatott a férj a házasság- kötés utáni időkben. Az asszony vallomása szerint az első három évben egyáltalán nem éltek házaséletet: „mert tőle, valamint a kis öcsécském, oly szűz voltam". Néprajzi párhuzamokból tudjuk, hogy régen a túl fiatalon kötött házasságok idején elsősorban úgy védekeztek a korai gyermekáldás ellen, hogy tartózkodtak a nemi kapcsolattól. Talán Elő Dóra szomorú története mögött is ilyen megfontolt férji tartózkodás húzódott meg.

Kikapós menyecskék mindig és mindenütt voltak, így Kecelen is a XVIII-XIX. században. Vesztükre a tiltott szerelmi viszony a XVIII. század164