Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Az életmód néhány meghatározó elemének történeti–néprajzi képe
Szekrény A XVIII-XIX. századi keceli iratokban szekrényként emlegetett bútordarab valószínűleg nem XX. századi értelemben vett állószekrény volt, hanem vésett geometrikus mintákkal díszített ácsolt láda, amelynek szobai használata korábban általánosnak számított, a XIX. század első felében azonban e régies bútor mindinkább kiszorult a kamrába. A gazdag Antóni Pál és a negyedtelkes jobbágy, Tóth Pál inventári- umából ismerjük a szekrény szót. Mindkét adatot 1840-ben vetették papírra. Antóni Pál inventáriumának készítői helyiségről helyiségre haladtak. A szekrényt a kamrában írták össze a szokásos kamrabeli holmik között. 1 Ft- ot ért. Tóth Pál inventáriumában is kamrabeli eszközök között szerepelt a szekrény. így tehát feltételezhetjük, hogy a szekrény esetében ácsolt keményfa ládáról volt szó, amelyet korábban szobai ruhatároló bútorként használtak, 1840 tájékára azonban már kiszorult a kamrába, ahol lisztet vagy limlomot tartottak benne. Helyét a szobában a festett tulipános láda foglalta el, amelyet a korábbi szekrénnyel szemben, ládának neveztek. Almárium A szó sokféle bútordarabot jelentett a magyar nyelvben, így Kecel népének nyelvében is: általában fennálló, ajtós, esetleg fiókos tárolóbútort vagy nyithatatlan tetejű ládát. Kecelen a XX. századi értelemben vett szekrénytől, a fiókos sublóton át a falitékáig a legkülönbözőbb bútordarabokra alkalmazták ezt a kifejezést. Az almárium szóval már 1771-ben a gazdag Raffay András végrendeletében találkozunk. A XIX. század első felében készült hagyatéki leltárakban gyakran előfordult, különösen a tehetősebb jobbágyok bútorai között. 1840-ben Antóni Pál bíró első szobájában pl. az alábbi almáriumfélék álltak: „három fiókú lágyfa almárium", „Fennálló, lágyfa almárium", „lágyfából, alacsony festett almárium". Az első föltehetőleg a később elterjedt sublót, a második pedig az ugyancsak később gyakorivá váló ajtós ruhásszekrény előképe lehetett a többi keceli parasztinál gazdagabb és polgárosultabb Antóni Pálnál. A harmadik típus valószínűleg alacsony kis- szekrény volt, olyan, amit a XX. században e tájon „kaszli"-ként emlegettek. Mivel Antóni Pál Rátz Ilonát vette feleségül, lehet, hogy almáriumai közül valamelyik azonos a Rátz András 1823. évi inventáriumában összeírt almáriumokkal. Itt ugyanis az alábbi almáriumok szerepeltek: „Lágyfábúl készült ruha almárium vörösre festett", „Lágyfa almárium avítt", „falba bé csinált kis almárium". Ez utóbbi valószínűleg falba épített, festett téka volt. Rátz András inventáriumában előfordult még a „tányéros almárium" kifejezés is. A leltárból nem derült ki, hogy hol állt ez a bútor. Valószínű azonban, hogy a konyha pitvarnak nevezett részében a bejárati ajtó tájékán. 139
