Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Újranépesedés. A Kecelre költözők származási helyei
Ez a szemlélet tükröződik Erdei Ferenc FutóhomokjÁnak Kecelről írt soraiban is. Sajnos, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a zseniális szociográfus egyik sarkalatos tévedése Kecelhez kötődik. Mindez azért, mert Kiskőrössel és Vadkerttel ellentétben valószínűleg soha nem járt Kecelen. Kiskőrösről és Vadkertről oldalakat írt. Kecelről pedig rossz információk alapján nyolc sort. Sarkalatos megállapítás szerint „Kecel Kiskőrösnek testvére. Népessége ugyanúgy szlovák magyar, mint szomszédja". Adatát népszámlálási statisztikából nem meríthette, mivel azok, amióta léteznek, színmagyar falunak mutatják Kecelt. Következésképp kiskőrösi, vadkerti vagy távolabbi értelmiségi informátorai sugallhatták ezt a téves megállapítást a fentebb már említett értelmiségi sztereotípiák megnyilvánulásaként. A helyzet fonák voltát növeli, hogy néhány oldallal előbb a valóban szlovák alapnépességű Kiskőröst, ahol a mellékutcákban 1980-ban is elsősorban szlovák beszéd üti meg a fülünket, az 1930-as években, valószínűleg helyi értelmiségi sugallatra, csaknem színtiszta magyarra mossa. - Még előbb arról ír, hogy Kiskunmajsa, Kiskőrös, Kecel, Soltvadkert és Izsák lakossága keverék nép. Sok idegen, szlovák és német olvadt beléjük. Következésképp mind úgy beszélnek magyarul, ahogy az iskolában tanulták. Bizonyára így volt ez Kiskőrösön és Vadkerten, de semmiképpen nem volt jellemző a másik három helyen. Ha a két háború között Erdei Ferenc járt volna Kecelen, bizonyára megüti a fülét a keceliek részben palócos, részben bácskai ízű jellegzetes nyelvjárása, ami ugyancsak ellentmond idegen elemekből honosodott „újmagyar" voltuknak.6 A történeti irodalomból közismert, hogy a XVIII. század első felében óriási népmozgás volt a Kárpát-medencében. Ezrek keltek útra ebben az időben, hogy új hazát, új lakhelyet keressenek maguknak. A kívülről történt, nagyrészt német betelepítések mellett elsősorban ez a hatalmas belső népmozgás változtatta meg a Kárpát-medence településképét és népességi összetételét. Bár e népmozgásnak többféle iránya volt, a legjelentősebb iránynak az észak-déli tekinthető. A felföldi vármegyék magyar és szlovák parasztjai ezrével húzódtak le a török uralom alól felszabadított területekre. Sokan nem vertek gyökeret az először kiválasztott új lakóhelyen, hanem néhány év múlva újra útra keltek és tovább mentek. Részben ezért, részben pedig esetleg a XVIII. század eleji feltöltődés népességszaporító hatására, a XVIII. század közepén, de már az 1730-as években is gyakran olyan területek is szerepet játszottak a népesség-kibocsátásban, amelyek korábban a török hódoltsághoz tartoztak, fgy például jelentős magyar népesség vándorolt el Tolnából, Somogyból, Baranyából, a Jászságból és Pest megye középső területeiről. Egyes tájak az észak-déli népmozgás ideiglenes állomásainak tekinthetők. Ilyen terület volt pl. Nógrád megye és Pest megye középső * ERDEI Ferenc é. n. 47., 145., 150., 153. 12
